2011. november 30., szerda

Balázs Dezső : Ember, jellem, írás - Jelenlegi ára: 8 200 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Ember, jellem, írásA könyv listaára: 10000 Ft. Leírás:
Egy közel hetven évvel ezelőtt, 1943-ban kibocsátott grafológiai és karakterológiai tankönyv hasonmás kiadását adja közre most ismét a Hermit Kiadó. A terjedelmes és alapos, a kor lélektani kutatási eredményeit felhasználó, számtalan részletesen kielemzett írásmintára épülő mű a maga korában és kategóriájában komoly alapműnek számított, és (modern vetélytárs híján) nincs ez másképp ma sem: bár a példaként közölt kézírások természetesen a kor jellegét tükrözik, a szakmai jellegű következtetések, magyarázatok ma is megállják a helyüket. A bevezetőt követő első részben írnak a szerzők az embermegismerés folyamatáról, az íráselemzés logikájáról és a grafológia rövid történetéről. A második fejezetben kerül sor az íráselemzés menetének és elemeinek (térbeosztás, betűnagyság, sodrás, ékezetek, kötési formák, ritmus stb. ) részletes bemutatására. A kötet utolsó harmadában olvashatunk a kézírásban megjelenő szexuális és intellektuális karakterről, külön kiemelve a színészt, a politikust, a kalandort, a kóros személyiségek típusait, valamint az öngyilkos hajlamú személyt. A minden érdeklődőnek ma is ajánlható művet irodalomjegyzék, illetve név- és tárgymutató zárja. ISBN: 978-615-5144-05-9A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont használt könyvek
BookHouse Könyvdiszkont új könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a Budapesten van lehetőség (Árpád híd pesti hídfőjénél, Hétfő-Csütrötök: 10. 00-19. 00; Péntek: 10. 00-18. 00). Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 795 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 3 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata

Jelenlegi ára: 8 200 Ft

Az aukció vége: 2011-11-28 20:13
. Balázs Dezső : Ember, jellem, írás - Jelenlegi ára: 8 200 Ft

Tánc szönyeg tv-re köthető - Jelenlegi ára: 1 Ft

Tv-re köthető tánc szőnyeg eladó.
A gyerekek már nem használják. Közvetlenül a tv-re lehet kötni,
50 az egyben, vagyis 50 zenét tartalmaz. Amugy nagyon szorakoztató játék. A gyerekek imádják. Doboza kissé viseltes, de a szönyeg tökéletes állapoptban van.
Akár ajándéknak is ideális lehet.
800ft alatt nem postázom.

Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-12-04 18:59
. Tánc szönyeg tv-re köthető - Jelenlegi ára: 1 Ft

FDC magyar - Jelenlegi ára: 1 Ft

FDC
Utánvétellel nem postázom !

Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-12-03 18:20
. FDC magyar - Jelenlegi ára: 1 Ft

500db microgyűrű ajándék tűvel KARÁCSONYI VÁSÁR - Jelenlegi ára: 1 690 Ft

Microgyűrű készlet
+++

500db fekete gyűrű
Roncsolás nélkül rögzíti a tincseket!
szállítás: fizetés után azonnal4
Kérlek nézz szét a termékeim közt!
MOST"KARÁCSONYI VÁSÁR" CÍMSZÓ ALATT LEÉRTÉKELTEM PÁR TERMÉKEMET, TEKINTETTEL AZ ÜNNEPEKRE!
ÍGY MÉG KEDVEZMÉNYESEBB ÁRON VÁSÁROLHATSZ!
AZ AKCIÓ A KÉSZLET EREJÉIG TART!

Jelenlegi ára: 1 690 Ft

Az aukció vége: 2011-12-14 16:29
. 500db microgyűrű ajándék tűvel KARÁCSONYI VÁSÁR - Jelenlegi ára: 1 690 Ft

Naruto kártya doboz tároló Panini R159 - Jelenlegi ára: 500 Ft

Naruto kártya gyújthető doboz/tároló
Panini márkája
14, 5cm x 11cm x 7cm
Újszerű állapota!
Kártyák nincs benne!!!

Jelenlegi ára: 500 Ft

Az aukció vége: 2011-12-03 05:30
. Naruto kártya doboz tároló Panini R159 - Jelenlegi ára: 500 Ft

Új pamut zoknik 140 ft/db. - Jelenlegi ára: 140 Ft

Új pamut zokni .
Mérete 23-26.
Ára 140 ft/db

Jelenlegi ára: 140 Ft

Az aukció vége: 2011-11-25 05:29
. Új pamut zoknik 140 ft/db. - Jelenlegi ára: 140 Ft

Canon, lézertoner, EP-22 - Jelenlegi ára: 15 669 Ft

KÁPMEGYER GSMÁru megnevezése: Canon, lézertoner, EP-22
Cikkszám: PBS-45050
Gyártó: CANONFigyelem! GaranciaFizetési és átvételi módokKérjük, vegye figyelembe, hogy a terméklapon nem minden esetben az eladó termékről készült fénykép található!
A kép illusztráció!
A termékeket megrendelés után hozatjuk üzletünkbe! Készlethiány előfordulhat, ez esetben 2-3 hét is lehet a várakozási idő! Kérjük, ezt vegye figyelembe!
A nyertes vállalja, hogy 5 napon belül fizetési kötelezettségének eleget tesz, ellenkező esetben sajnos negatív értékelés mellett újraindítjuk az aukciót.
Figyelem!
Az a vásárló, akinek az elmúlt 10 visszajelzésében volt negatív értékelés, csakis előreutalással vásárolhat tőlünk!
Köszönjük megértését!
Telefoncsere esetén az árat a következőképpen állapítsa meg:
Nézze meg a Vatera piacterén az eladó telefonok között az Ön által kínált telefon legalacsonyabb eladási árat és mindenképpen ez alatt határozza meg a telefonkészüléke csereárát. Amennyiben Ön olyan árajánlatot tesz felénk, amely kedvező számunkra, akkor nem lesz akadálya annak, hogy a csere létrejöjjön közöttünk.
A becserélésre küldött telefon postai díja szintén a vevőt terheli!
Kérünk mindenkit, hogy a fentiek figyelembevételével licitáljon!
Bármiféle reklamáció esetén az itt leírtakra fogunk hivatkozni! Azonnali pénzvisszafizetés, vagy cseregarancia, amennyiben a vásárolt termék gyári hibás!
A szervizalkatrészekre (LCD kijelző, fólia, hangszóró, mikrofon stb. ) a garancia 1 hónap, függetlenül, hogy a terméklapon mi van feltüntetve!
A szervizalkatrészekre csak abban az esetben tudunk garanciát vállalni, ha a beszerelést szervizünk végzi, vagy arra jogosult szakember írásos igazolást ad a beszerelés elvégzéséről!
Személyes átvétel:
Budapest IV. kerületben található üzletünkben, nyitvatartási időben.
Postai úton: (Magyar Posta)
Előre utalás esetén, ajánlott levélként (250gr-ig): 520. - Ft.
Utánvétel esetén (5. 000. - Ft-ig): 1. 050. - Ft.
Futárszolgálat: (DPD Hungária)
Előre utalás esetén: 1, 050. - Ft.
Utánvétel esetén: 1. 550. - Ft.
A papír, író- irodaszereket, irodatechnikai termékeket kizárólag csak megrendelés esetén hozatjuk üzletünkbe.
A megrendelések teljesítése a raktáron lévő termékeknél akár 2-3 nap, készlethiány esetén a megrendelés 2-3 hét is lehet.
A postázási díjak tájékoztató jellegűek, az árakat a Magyar Posta vagy a DPD futárszolgálat árlistája alapján a megrendelés után utólag állapítjuk meg.
Előfordulhat egyes termékek esetében, hogy méretük, súlyuk, illetve törékenységük miatt nem tudjuk postázni a feltüntetett költségen, ebben az esetben külön felvesszük a vevővel a kapcsolatot és tájékoztatjuk a tényleges szállítási díjról.
FELHÍVJUK FIGYELMÉT, amennyiben sima levélként kéri a postázást, cégünk NEM vállal semmi féle reklamációt a postai feladásról, sikeres megérkezésről.
Csak az ajánlott feladásnál tudjuk nyomon követni, igazolni, bármi féle reklamációt elindítani! EgyebekMunkanapokon reggel 10 óráig leadott megrendelését még aznap 14 órától, 10 óra után leadott megrendelését a következő munkanapon 14 órától üzletünkben személyesen átveheti.
Ide kattintva megnézheti folyamatosan bővülő aukcióinkat is!
Üzletünk jogosult a különbözeti adózás szerint adózni. Viszonteladóként ezen tevékenységünkre az áfa tv. XVI/2. alfejezetének rendelkezéseit alkalmazzuk. TermékleírásKompatibilis készüléktípusokCsomagküldés utánvétellelLBP 800/810/1120, A termék ára + kiszállítási díj együttes értéke határozza meg az utánvételért fizetendő költség mértékét az alábbi táblázat szerint:
Termék áraKiszállítási díj0 - 5. 000. - Ft-ig1, 050. - Ft. 5. 001 - 50. 000. - Ft-ig1. 550. - Ft. 50. 001 - 200. 000. - Ft-ig2. 050. - Ft. 200. 001 - 1. 000. 000. - Ft-ig4. 550. - Ft.
A mobiltelefonokat és a nagy értékű, illetve sérülékeny termékeket kizárólag futárszolgálattal szállíttatjuk ki!
Az utánvételes árak tájékoztató jellegűek, a csomag mérete, súlya alapján eltérhetnek, ebben az esetben a vevővel külön felvesszük a kapcsolatot! @KapGSM151147

Jelenlegi ára: 15 669 Ft

Az aukció vége: 2011-11-29 03:28
. Canon, lézertoner, EP-22 - Jelenlegi ára: 15 669 Ft

Hálózati töltő, Samsung G810, gyári - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

KÁPMEGYER GSMÁru megnevezése: Hálózati töltő, Samsung G810, gyári ETA0U10EBE (microUSB), csomagolás nélkül
Cikkszám: 52810
Gyártó: SAMSUNGFigyelem! GaranciaFizetési és átvételi módokKérjük, vegye figyelembe, hogy a terméklapon nem minden esetben az eladó termékről készült fénykép található!
A kép illusztráció!
A termékeket megrendelés után hozatjuk üzletünkbe! Készlethiány előfordulhat, ez esetben 2-3 hét is lehet a várakozási idő! Kérjük, ezt vegye figyelembe!
A nyertes vállalja, hogy 5 napon belül fizetési kötelezettségének eleget tesz, ellenkező esetben sajnos negatív értékelés mellett újraindítjuk az aukciót.
Figyelem!
Az a vásárló, akinek az elmúlt 10 visszajelzésében volt negatív értékelés, csakis előreutalással vásárolhat tőlünk!
Köszönjük megértését!
Telefoncsere esetén az árat a következőképpen állapítsa meg:
Nézze meg a Vatera piacterén az eladó telefonok között az Ön által kínált telefon legalacsonyabb eladási árat és mindenképpen ez alatt határozza meg a telefonkészüléke csereárát. Amennyiben Ön olyan árajánlatot tesz felénk, amely kedvező számunkra, akkor nem lesz akadálya annak, hogy a csere létrejöjjön közöttünk.
A becserélésre küldött telefon postai díja szintén a vevőt terheli!
Kérünk mindenkit, hogy a fentiek figyelembevételével licitáljon!
Bármiféle reklamáció esetén az itt leírtakra fogunk hivatkozni! Azonnali pénzvisszafizetés, vagy cseregarancia, amennyiben a vásárolt termék gyári hibás!
A szervizalkatrészekre (LCD kijelző, fólia, hangszóró, mikrofon stb. ) a garancia 1 hónap, függetlenül, hogy a terméklapon mi van feltüntetve!
A szervizalkatrészekre csak abban az esetben tudunk garanciát vállalni, ha a beszerelést szervizünk végzi, vagy arra jogosult szakember írásos igazolást ad a beszerelés elvégzéséről!
Személyes átvétel:
Budapest IV. kerületben található üzletünkben, nyitvatartási időben.
Postai úton: (Magyar Posta)
Előre utalás esetén, ajánlott levélként (250gr-ig): 520. - Ft.
Utánvétel esetén (5. 000. - Ft-ig): 1. 050. - Ft.
Futárszolgálat: (DPD Hungária)
Előre utalás esetén: 1, 050. - Ft.
Utánvétel esetén: 1. 550. - Ft.
A papír, író- irodaszereket, irodatechnikai termékeket kizárólag csak megrendelés esetén hozatjuk üzletünkbe.
A megrendelések teljesítése a raktáron lévő termékeknél akár 2-3 nap, készlethiány esetén a megrendelés 2-3 hét is lehet.
A postázási díjak tájékoztató jellegűek, az árakat a Magyar Posta vagy a DPD futárszolgálat árlistája alapján a megrendelés után utólag állapítjuk meg.
Előfordulhat egyes termékek esetében, hogy méretük, súlyuk, illetve törékenységük miatt nem tudjuk postázni a feltüntetett költségen, ebben az esetben külön felvesszük a vevővel a kapcsolatot és tájékoztatjuk a tényleges szállítási díjról.
FELHÍVJUK FIGYELMÉT, amennyiben sima levélként kéri a postázást, cégünk NEM vállal semmi féle reklamációt a postai feladásról, sikeres megérkezésről.
Csak az ajánlott feladásnál tudjuk nyomon követni, igazolni, bármi féle reklamációt elindítani! EgyebekMunkanapokon reggel 10 óráig leadott megrendelését még aznap 14 órától, 10 óra után leadott megrendelését a következő munkanapon 14 órától üzletünkben személyesen átveheti.
Ide kattintva megnézheti folyamatosan bővülő aukcióinkat is!
Üzletünk jogosult a különbözeti adózás szerint adózni. Viszonteladóként ezen tevékenységünkre az áfa tv. XVI/2. alfejezetének rendelkezéseit alkalmazzuk. TermékleírásKompatibilis készüléktípusokCsomagküldés utánvétellel
Samsung
G810, GT-i8510 innov8, GT-M7500, GT-S8300 Ultra Touch, GT-i8910 Omnia HD, GT-M7600 Beat DJ, GT-S7220, GT-S7350, GT-S5320, GT-S8000 JET, GT-i8000 Omnia II, GT-M8910 Pixon12, GT-S5600 Preston, GT-B3310, GT-I5700 Galaxy Spica, GT-S5510, GT-S7550 Blue Earth, GT-S7070 Diva, GT-S8500 Wave, GT-i8520 Beam, GT-M3710 Corby Beat, GT-C3200 Monte Bar, GT-S5620 Monte, GT-S3550 Shark 3, GT-S5350 Shark, GT-M2520 Beat Techno, GT-S5560 Marvel, GT-B3210, GT-B7620 Giorgio Armani, GT-B5310, GT-i9000 Galaxy S, GT-M5650 Lindy, GT-S8530 Wave II, GT-S7230E Wave 723, GT-S5330 Wave 2 Pro, GT-S5250 Wave 2, GT-I5500 Galaxy 5, GT-C3300K Champ, GT-i5800 Galaxy 3, GT-S3370, Google Nexus S i9020
i9023, GT-i8700 Omnia 7, GT-i5510 Galaxy 551, GT-S5830 Galaxy Ace, GT-S5570 Galaxy mini, GT-S3850 Corby II, M900 Moment, GT-B5620 OmniaPro 5, GT-i9100 Galaxy s2, GT-S5780 Wave 578, S5260 Star 2, S3350 Ch@t 335, E2330, GT-i9023, GT-I9003 Galaxy SL, GT-S5750 Wave 575, GT-S5670 Galaxy Fit, C3750, Galaxy S WiFi 5. 0, GT-C6712 Star II DUOS, C3322 DUOS, GT-i9001 Galaxy S Plus, GT-E2652
2652W, C3322 DUOS, GT-i9250 Galaxy Nexus, GT-N7000 Galaxy Note, GT-S5360 Galaxy Y
A termék ára + kiszállítási díj együttes értéke határozza meg az utánvételért fizetendő költség mértékét az alábbi táblázat szerint:
Termék áraKiszállítási díj0 - 5. 000. - Ft-ig1, 050. - Ft. 5. 001 - 50. 000. - Ft-ig1. 550. - Ft. 50. 001 - 200. 000. - Ft-ig2. 050. - Ft. 200. 001 - 1. 000. 000. - Ft-ig4. 550. - Ft.
A mobiltelefonokat és a nagy értékű, illetve sérülékeny termékeket kizárólag futárszolgálattal szállíttatjuk ki!
Az utánvételes árak tájékoztató jellegűek, a csomag mérete, súlya alapján eltérhetnek, ebben az esetben a vevővel külön felvesszük a kapcsolatot! @KapGSM101087

Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Az aukció vége: 2011-11-29 02:58
. Hálózati töltő, Samsung G810, gyári - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Képernyővédő fólia, Samsung GT-S5570 Galaxy - Jelenlegi ára: 2 215 Ft

KÁPMEGYER GSMÁru megnevezése: Képernyővédő fólia, Samsung GT-S5570 Galaxy Mini , BRANDO Protector Plus
Cikkszám: 51565
Gyártó: BRANDOFigyelem! GaranciaFizetési és átvételi módokKérjük, vegye figyelembe, hogy a terméklapon nem minden esetben az eladó termékről készült fénykép található!
A kép illusztráció!
A termékeket megrendelés után hozatjuk üzletünkbe! Készlethiány előfordulhat, ez esetben 2-3 hét is lehet a várakozási idő! Kérjük, ezt vegye figyelembe!
A nyertes vállalja, hogy 5 napon belül fizetési kötelezettségének eleget tesz, ellenkező esetben sajnos negatív értékelés mellett újraindítjuk az aukciót.
Figyelem!
Az a vásárló, akinek az elmúlt 10 visszajelzésében volt negatív értékelés, csakis előreutalással vásárolhat tőlünk!
Köszönjük megértését!
Telefoncsere esetén az árat a következőképpen állapítsa meg:
Nézze meg a Vatera piacterén az eladó telefonok között az Ön által kínált telefon legalacsonyabb eladási árat és mindenképpen ez alatt határozza meg a telefonkészüléke csereárát. Amennyiben Ön olyan árajánlatot tesz felénk, amely kedvező számunkra, akkor nem lesz akadálya annak, hogy a csere létrejöjjön közöttünk.
A becserélésre küldött telefon postai díja szintén a vevőt terheli!
Kérünk mindenkit, hogy a fentiek figyelembevételével licitáljon!
Bármiféle reklamáció esetén az itt leírtakra fogunk hivatkozni! Azonnali pénzvisszafizetés, vagy cseregarancia, amennyiben a vásárolt termék gyári hibás!
A szervizalkatrészekre (LCD kijelző, fólia, hangszóró, mikrofon stb. ) a garancia 1 hónap, függetlenül, hogy a terméklapon mi van feltüntetve!
A szervizalkatrészekre csak abban az esetben tudunk garanciát vállalni, ha a beszerelést szervizünk végzi, vagy arra jogosult szakember írásos igazolást ad a beszerelés elvégzéséről!
Személyes átvétel:
Budapest IV. kerületben található üzletünkben, nyitvatartási időben.
Postai úton: (Magyar Posta)
Előre utalás esetén, ajánlott levélként (250gr-ig): 520. - Ft.
Utánvétel esetén (5. 000. - Ft-ig): 1. 050. - Ft.
Futárszolgálat: (DPD Hungária)
Előre utalás esetén: 1, 050. - Ft.
Utánvétel esetén: 1. 550. - Ft.
A papír, író- irodaszereket, irodatechnikai termékeket kizárólag csak megrendelés esetén hozatjuk üzletünkbe.
A megrendelések teljesítése a raktáron lévő termékeknél akár 2-3 nap, készlethiány esetén a megrendelés 2-3 hét is lehet.
A postázási díjak tájékoztató jellegűek, az árakat a Magyar Posta vagy a DPD futárszolgálat árlistája alapján a megrendelés után utólag állapítjuk meg.
Előfordulhat egyes termékek esetében, hogy méretük, súlyuk, illetve törékenységük miatt nem tudjuk postázni a feltüntetett költségen, ebben az esetben külön felvesszük a vevővel a kapcsolatot és tájékoztatjuk a tényleges szállítási díjról.
FELHÍVJUK FIGYELMÉT, amennyiben sima levélként kéri a postázást, cégünk NEM vállal semmi féle reklamációt a postai feladásról, sikeres megérkezésről.
Csak az ajánlott feladásnál tudjuk nyomon követni, igazolni, bármi féle reklamációt elindítani! EgyebekMunkanapokon reggel 10 óráig leadott megrendelését még aznap 14 órától, 10 óra után leadott megrendelését a következő munkanapon 14 órától üzletünkben személyesen átveheti.
Ide kattintva megnézheti folyamatosan bővülő aukcióinkat is!
Üzletünk jogosult a különbözeti adózás szerint adózni. Viszonteladóként ezen tevékenységünkre az áfa tv. XVI/2. alfejezetének rendelkezéseit alkalmazzuk. TermékleírásKompatibilis készüléktípusokCsomagküldés utánvétellel
Samsung
GT-S5570 Galaxy mini
A termék ára + kiszállítási díj együttes értéke határozza meg az utánvételért fizetendő költség mértékét az alábbi táblázat szerint:
Termék áraKiszállítási díj0 - 5. 000. - Ft-ig1, 050. - Ft. 5. 001 - 50. 000. - Ft-ig1. 550. - Ft. 50. 001 - 200. 000. - Ft-ig2. 050. - Ft. 200. 001 - 1. 000. 000. - Ft-ig4. 550. - Ft.
A mobiltelefonokat és a nagy értékű, illetve sérülékeny termékeket kizárólag futárszolgálattal szállíttatjuk ki!
Az utánvételes árak tájékoztató jellegűek, a csomag mérete, súlya alapján eltérhetnek, ebben az esetben a vevővel külön felvesszük a kapcsolatot! @KapGSM85832

Jelenlegi ára: 2 215 Ft

Az aukció vége: 2011-11-29 02:43
. Képernyővédő fólia, Samsung GT-S5570 Galaxy - Jelenlegi ára: 2 215 Ft

Adatkábel, BlackBerry 6210, 7100, 7230, 7290, - Jelenlegi ára: 2 003 Ft

KÁPMEGYER GSMÁru megnevezése: Adatkábel, BlackBerry 6210, 7100, 7230, 7290, USB porta, gyári ASY-06610-001, csomagolás nélkül (mini USB)
Cikkszám: 22199
Gyártó: BLACKBERRYFigyelem! GaranciaFizetési és átvételi módokKérjük, vegye figyelembe, hogy a terméklapon nem minden esetben az eladó termékről készült fénykép található!
A kép illusztráció!
A termékeket megrendelés után hozatjuk üzletünkbe! Készlethiány előfordulhat, ez esetben 2-3 hét is lehet a várakozási idő! Kérjük, ezt vegye figyelembe!
A nyertes vállalja, hogy 5 napon belül fizetési kötelezettségének eleget tesz, ellenkező esetben sajnos negatív értékelés mellett újraindítjuk az aukciót.
Figyelem!
Az a vásárló, akinek az elmúlt 10 visszajelzésében volt negatív értékelés, csakis előreutalással vásárolhat tőlünk!
Köszönjük megértését!
Telefoncsere esetén az árat a következőképpen állapítsa meg:
Nézze meg a Vatera piacterén az eladó telefonok között az Ön által kínált telefon legalacsonyabb eladási árat és mindenképpen ez alatt határozza meg a telefonkészüléke csereárát. Amennyiben Ön olyan árajánlatot tesz felénk, amely kedvező számunkra, akkor nem lesz akadálya annak, hogy a csere létrejöjjön közöttünk.
A becserélésre küldött telefon postai díja szintén a vevőt terheli!
Kérünk mindenkit, hogy a fentiek figyelembevételével licitáljon!
Bármiféle reklamáció esetén az itt leírtakra fogunk hivatkozni! Azonnali pénzvisszafizetés, vagy cseregarancia, amennyiben a vásárolt termék gyári hibás!
A szervizalkatrészekre (LCD kijelző, fólia, hangszóró, mikrofon stb. ) a garancia 1 hónap, függetlenül, hogy a terméklapon mi van feltüntetve!
A szervizalkatrészekre csak abban az esetben tudunk garanciát vállalni, ha a beszerelést szervizünk végzi, vagy arra jogosult szakember írásos igazolást ad a beszerelés elvégzéséről!
Személyes átvétel:
Budapest IV. kerületben található üzletünkben, nyitvatartási időben.
Postai úton: (Magyar Posta)
Előre utalás esetén, ajánlott levélként (250gr-ig): 520. - Ft.
Utánvétel esetén (5. 000. - Ft-ig): 1. 050. - Ft.
Futárszolgálat: (DPD Hungária)
Előre utalás esetén: 1, 050. - Ft.
Utánvétel esetén: 1. 550. - Ft.
A papír, író- irodaszereket, irodatechnikai termékeket kizárólag csak megrendelés esetén hozatjuk üzletünkbe.
A megrendelések teljesítése a raktáron lévő termékeknél akár 2-3 nap, készlethiány esetén a megrendelés 2-3 hét is lehet.
A postázási díjak tájékoztató jellegűek, az árakat a Magyar Posta vagy a DPD futárszolgálat árlistája alapján a megrendelés után utólag állapítjuk meg.
Előfordulhat egyes termékek esetében, hogy méretük, súlyuk, illetve törékenységük miatt nem tudjuk postázni a feltüntetett költségen, ebben az esetben külön felvesszük a vevővel a kapcsolatot és tájékoztatjuk a tényleges szállítási díjról.
FELHÍVJUK FIGYELMÉT, amennyiben sima levélként kéri a postázást, cégünk NEM vállal semmi féle reklamációt a postai feladásról, sikeres megérkezésről.
Csak az ajánlott feladásnál tudjuk nyomon követni, igazolni, bármi féle reklamációt elindítani! EgyebekMunkanapokon reggel 10 óráig leadott megrendelését még aznap 14 órától, 10 óra után leadott megrendelését a következő munkanapon 14 órától üzletünkben személyesen átveheti.
Ide kattintva megnézheti folyamatosan bővülő aukcióinkat is!
Üzletünk jogosult a különbözeti adózás szerint adózni. Viszonteladóként ezen tevékenységünkre az áfa tv. XVI/2. alfejezetének rendelkezéseit alkalmazzuk. TermékleírásKompatibilis készüléktípusokCsomagküldés utánvétellel
SonyEricsson
Z1010, Xperia X1, J132
Qtek
S100, S110, 9000, 9100, 8100, G100, 7070, 8300, 8310, 8080, S200, 8600, 9600, G200
Blackberry
7510, 6210, 6220, 6230, 6280, 7210, 7230, 7280, 7250, 7270, 7290, 7730, 7750, 7780, 8700c, 8700g, 7130g, 7100x, 7130c, 7130v, 7100t, 7100v, 5820, 8100 Pearl, 8800, 8830, 8300 Curve, 8310 Curve, 8700v, 9000 Bold, 6510, 7100i, 7100r, 7105t, 7130e, 7520, 8700f, 8700r, 8703e, 8707v, 8110 Pearl, 8120 Pearl, 8930, 8320 Curve, 8130 Pearl, 8820 Pearl Flip, 7100g, 8330
Mitac Mio
169, A201, 180, A701, C310, P350, P550, C710, C510, H610, C250, P550m, P340, C520, C720, A501, C320, P360, P560, A702, C728, MOOV 200, MOOV 210, MOOV 310, MOOV 330, MOOV 360, MOOV 370, C720b, Leap G50, C725, MOOV 200C, Leap K1, Knight Rider, C620, Explora K70, MOOV S600
Yakumo
Yakumo Delta X, Yakumo DeltaX 5 BT
Holux
GPSmile 60
BenQ-Siemens
P50, P51
i-teq
Bond
Garmin
StreetPilot C310, nüvi 360, StreetPilot C510, nüvi 300, nüvi 310, nüvi 350, nüvi 660, nüvi 360T, nüvi 370, nüvi 670, nüvi 200, nüvi 250, nüvi 270, nüvi 200W, nüvi 250W, nüvi 760, nüvi 5000, nüvi 205, nüvi 205T, nüvi 255T, nüvi 255W T, Colorado 300, nüvi 860, Oregon 200, Oregon 300, Oregon 400, nüvi 650, Colorado 400t, Colorado 400i, nüvi 260, nüvi 260W, StreetPilot C530, nüvi 750, nüvi 680, nüvi 770, nüvi 780, Colorado 400c, nüvi 765T, nüvi 265T, nüvi 550, nüvi 255, nüvi 265WT, nüvi 775T, nüvi 1250, nüvi 1200, nüvi 1350T, nüvi 1370T, nüvi 1390T, nüvi 1490T, Oregon 550, Oregon 550T, Dakota 10, Dakota 20, nüvi 785T, nüvi 1350, Oregon 450, Oregon 450t
ASUS
P525, P535, A626, A686, A696, P735, P526, M530W, R600, P527, R300, R700 | R700t, P750, M930, P320, P550, P560, ZX1 Lamborghini, P552W, P565
O2
XDA II mini, Xphone II, Xphone, XDA IQ, XDA Orion, XDA Exec, XDA mini pro | XDA mini S, Xphone IIm, XDA Atom, XDA Neo, XDA Trion, XDA Stealth, XDA Cosmo, XDA Zinc, XDA Flame, XDA Atom Life, XDA Atom Exec, XDA Argon, XDA Orbit, XDA Orbit II, XDA Apex, XDA Nova, XDA Diamond | XDA Ignito, MWG Atom V, XDA Diamond Pro, XDA Terra
i-mate
Jam, SmartPhone, SmartPhone 2, SmartPhone 5m, SmartPhone 5, JASJAR, K-JAM, PDA-N, Jamin, JasJam, JAQ, SPL, 810-F
T-mobile
MDA Compact, SDA, MDA IV | Pro, MDA Vario, SDA music, MDA Vario II, MDA Compact III, Dash, Ameo, MDA Vario III, Shadow, MDA Vario IV, MDA Compact IV, G2 Touch, myTouch 3G
Vodafone
VDA II, VPA IV | v1640, VPA Compact, VPA Compact III, VPA Compact GPS III, v1615, VDA V, v1605
Fujitsu-Siemens
Pocket LOOX T830
HTC
TyTN | Hermes | Mercury | P4500, Startrek, Trinity | P3600, Oxygen | S310, Artemis | P3300, Excalibur | S620, MTeoR, Herald | P4350, Vox | S710, Advantage | Athena | X7500, Love | P3350, Wizard | Prodigy, Touch | P3450 | Elf, Cavalier | S650, Panda | P6300, TyTN II | Kaiser | P4550, Shift | X9500, Touch Cruise | Polaris | P3650, Wings | Volans | S730, Sedna | P6500, Touch Dual | Nike | P5500, Juno, Pharos | P3470, Advantage | X7510, Touch | P3452 | Elfin, Touch Diamond | P3700, Touch Pro | Raphael, Victor (P3702), Rose | S740, Breeze | S350, Touch Viva | Opal, Touch 3G | Jade, Touch HD | BlackStone | T8282, G1 | Android, Touch Find | Apex, Cruiser | P3301, Touch Cruise 2 | Iolite | T4242, Touch Diamond 2 | Topaz, Touch Pro 2 | Rhodium, Snap | S521, Magic, Dream, Magician, Hero, Touch 2 | T3333, Tattoo, Smart
Airis
T605, T620, T470, T610, T920 | T920a, T930, T482, T483
HP
iPAQ rw6800, iPAQ rw6815, iPAQ rx4240, iPAQ rx5730, iPAQ rx5940, iPAQ rx5710, iPAQ rw6828, iPAQ 514, iPAQ 114, iPAQ 214, iPAQ 316, iPAQ 614 | 614c
Eten
X500 Glofiish, M700 Glofiish, X500+ Glofiish, X800 Glofiish, M800 Glofiish, X600 Glofiish, X650 Glofiish, V900 Glofiish, M810 Glofiish, M750 Glofiish, DX900 Glofiish
Acer
C510, C530, DX900, X960, F900, M900, neoTouch S200, Liquid S100, Liquid metal S120
Nokia
6300
Gigabyte
g-Smart i128, g-Smart MS802, g-Smart S1200
TomTom
ONE XL, GO 720, GO 520, GO 920, ONE v3, GO 730, GO 930, GO 730 Traffic, GO 930 Traffic, XL Traffic, GO 630
DuinO
DS-900, DT-400
Toshiba
G900, G810
Nokia
N330, 500
Bluepanther
N4410, V350, V460, V350-B, V350C, V480, Zaphire, Azure Slim, Thunder, Azure Pro, Topaz Pro
Harman Kardon
GPS 810, GPS 410
Navigon
2110, 2110 max, 7110, 8110, 2100, 2150 max, P9611 Porsche Edition, 7210, 1210, 1200
Navon
N350, N450, N250, N360, N460, N550, N470, N260, N560, N650
Intensa
N770, N470
NDrive
G50
Vodafone
1230
Telesystem
TS 8510 SLIM, TS 8410 SLIM, TS 8511, TS 8611, TS 8411
Wayteq
X820, X820BT, N410, N770, N470, X920BT, X920
Motorola
W388, WX180, WX280, WX288, WX395
Alcatel
S210
Royaltek
RN2, RN6
myPhone
6680 Share, A320
CNS
Globe, Globe HD, Globe Pro
Huawei
U7519 T-Mobile Tap
GoClever
N400
Prestigio
GeoVision 4120, GeoVision 4500, GeoVision 5500
A termék ára + kiszállítási díj együttes értéke határozza meg az utánvételért fizetendő költség mértékét az alábbi táblázat szerint:
Termék áraKiszállítási díj0 - 5. 000. - Ft-ig1, 050. - Ft. 5. 001 - 50. 000. - Ft-ig1. 550. - Ft. 50. 001 - 200. 000. - Ft-ig2. 050. - Ft. 200. 001 - 1. 000. 000. - Ft-ig4. 550. - Ft.
A mobiltelefonokat és a nagy értékű, illetve sérülékeny termékeket kizárólag futárszolgálattal szállíttatjuk ki!
Az utánvételes árak tájékoztató jellegűek, a csomag mérete, súlya alapján eltérhetnek, ebben az esetben a vevővel külön felvesszük a kapcsolatot! @KapGSM28479

Jelenlegi ára: 2 003 Ft

Az aukció vége: 2011-11-29 00:43
. Adatkábel, BlackBerry 6210, 7100, 7230, 7290, - Jelenlegi ára: 2 003 Ft

2011. november 29., kedd

Nici maci sállal 25 cm - Jelenlegi ára: 990 Ft

Eladó a képen látható Gyönyörű Nici maci.
KÖSZÖNÖM, HOGY MEGNÉZTE TERMÉKEIMET, REMÉLEM, TALÁL KEDVÉRE VALÓT.
NAGYON SOK MÁRKÁS, GYŰJTEMÉNYBE VALÓ, ÉRDEKES ÉS ÉRTÉKES TERMÉKET TALÁL A KÍNÁLATOMBAN.
KÉREM, HOGY A VÁSÁRLÁSI FELTÉTELEK ELOLVASÁSA UTÁN LICITÁLJON, S CSAK HA MEG IS VESZI!
CSERE NEM ÉRDEKEL.
A megnyert termék átvétele postai előreutalás után lehetséges.
Postázás mindenkori postai díjszabás szerint:
Ajánlott levél:
50g-ig: 345Ft
100g-ig: 385Ft
250g-ig: 420Ft
500g-ig: 580Ft
750g-ig: 810Ft
2000g-ig: 960Ft
Simán csak a vevő felelősségére küldöm, utánvétet nem vállalok.
2000g-tól csomag: 1050Ft
A POSTAI ADATOK VISZONYLAGOSAK, MERT NINCS MÓDOMBAN FELTÖLTÉSKOR EGYESÉVEL BECSOMAGOLNI, DE MINDIG A PONTOS POSTAKÖLTSÉGET KÉREM MEGNYERÉS ESETÉN, SEMMI + KÖLTSÉGET NEM SZÁMOLOK FEL. SÚLY ALAPJÁN KÜLDÖM A POSTAKÖLTSÉGET, DE FELTÖLTÉSKOR KÖTELEZŐ POSTAI DÍJAT BEÍRNI.
POSTÁZOM, HA MEGÉRKEZETT A PÉNZ A SZÁMLÁMRA, 3 MUNKANAPON BELÜL LEGKÉSŐBB, DE IGYEKSZEM MÉG HAMARABB.
Kérem, hogy a szállítási feltételek figyelembe vételével licitáljon termékeimre.
Postázás a fizetés után 3 munkanapon belül megtörténik, ha jelölte a közleményben a termék nevét, felh. nevet.
Köszönöm érdeklődését.
 
Jelenlegi ára: 990 Ft

Az aukció vége: 2011-12-13 22:43
. Nici maci sállal 25 cm - Jelenlegi ára: 990 Ft

Új kapucnis pulóver H&M 98-104 - Jelenlegi ára: 2 400 Ft

Új pulóver H&M. Ujja vállvarrástól mérve.

Jelenlegi ára: 2 400 Ft

Az aukció vége: 2011-11-29 22:16
. Új kapucnis pulóver H&M 98-104 - Jelenlegi ára: 2 400 Ft

kb. 35-ös fiú bakancs - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Sziasztok!
Eladó a lenti képen látható fiú kb. 35-ös bakancs.
A licitet hamarabb is lezárom.
Személyesen átvehető Tatán, Tatabányán és Budaörsön, illetve postázom is.
Kérdésetek van írjatok.
üdv. Vecsey

Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Az aukció vége: 2011-12-03 21:45
. kb. 35-ös fiú bakancs - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Apple IPhone 4 CASE-MATE műanyag telefonvédő BAREL - Jelenlegi ára: 4 800 Ft

Termékismertető Apple IPhone 4 CASE-MATE műanyag telefonvédő BARELY THERE - ZÖLD
Eredeti gyári termék
Kompatibilis készülékek:
(Hosszú lista esetén használja a CTRL+F keresőt)
APPLE IPhone 4
Cikkszám:   SG24675 -vege- További termékeink: klikk ide Fizetési információk
A termék leütése után a Vatera által kiküldött automatikus e-mailben megkapja a szükséges adatokat a fizetés lebonyolításához. Amennyiben a kifizetés banki utalással vagy bank pénztári befizetéssel történik kérjük, hogy a leütést követő 5 munkanapon belül teljesítse. Öt munkanapon túl nem tartjuk tovább fent a terméket, a termék újra aukcióba kerül és az adás-vételt negatív értékeléssel lezárjuk.
Utánvéttel csak legalább 3 pozitív értékeléssel rendelkező vevők részére áll módunkban elküldeni a megrendelést.
Amennyiben a leütést követő 1-2 órán belül nem kapja meg a Vatera automatikus üzenetét az utalási adatokkal, kérjük írásban vegye fel a kapcsolatot velünk. Szállítás
A szállítási díjak minden terméknél a logónk fölött található "Szállítási és garanciális feltételek" linkre kattintva tekinthető meg.
Előre utalás esetén az utalás beérkeztét követő 2 munkanapon belül feladásra kerül rendelése. Kézbesítési idő a posta részéről általában 1-3 munkanap.
Utánvéttel történő rendelések 2 munkanapon belül feladásra kerülnek. A DPD futárszolgálat kézbesítése a feladást követő munkanapon történik, sikertelenség esetén ingyenes másodszori kézbesítés.
A rendelések feladásáról a feladás napján e-mailben értesítjük a vevőket.
Személyes átvételre nincs lehetőség.
  Garancia
Termékeinkre a jogszabályokban előírt 6 és 12 hónap jótállást vállalunk. Minden termék leírásában szerepel a termékre vonatkozó jótállási idő. A garanciális érvényesítést csak a mellékelt számla vagy másolata ellenében tudjuk elfogadni. Kérjük azt őrizze meg. Garanciális problémával és ügyintézéssel kapcsolatban írásban vegye fel velünk a kapcsolatot. Kérjük pontosan írja le a hibát, problémát a termékkel kapcsolatban. Fontos információk
Termékeink értékesítése minden esetben számlával történik. Vásárlás előtt ha bármilyen kérdése van írjon nekünk Vaterán keresztül a későbbi problémák elkerülése végett.
Raktárkészlet naponta változik, így napi szinten frissítjük az elérhető termékeket a Vatera piacterén. Ettől függetlenül előfordulhat, hogy a licitált termék aznap készletről elfogyott, de a piactérről még nem töröltük és közben adta le rá rendelését. Ha ez előfordul minden esetben értesítjük a vevőt.
Az esetleges téves termék leírásokért, információkért amely a gyártótól származik felelősséget nem vállalunk. A termékekhez tartozó képek illusztrációk, egyes esetekben eltérhetnek a valóságtól.
A vásárlással elfogadja feltételeinket.
StartGSM
 
Jelenlegi ára: 4 800 Ft

Az aukció vége: 2011-11-26 20:59
. Apple IPhone 4 CASE-MATE műanyag telefonvédő BAREL - Jelenlegi ára: 4 800 Ft

Árcsökkenés!! Lg Optimus 3D - Jelenlegi ára: 68 000 Ft

LG Optimus 3D
A készülék magyar nyelvű, gyári kártyafüggetlen.
Összes tartozékával együtt, egyedül doboz nincs hozzá!
Teljesen zsír új, fóliás.
Egy hónapos helyszíni garanciával!
Csak Kp, csere erre a készülékre nem lehetséges. Az ár fix, nem alkuképes!
Szállítás 2 hét múlva! (december elején)

Jelenlegi ára: 68 000 Ft

Az aukció vége: 2011-11-24 09:54
. Árcsökkenés!! Lg Optimus 3D - Jelenlegi ára: 68 000 Ft

csinos moletti tunika mb 66-70 x2 cm - Jelenlegi ára: 1 090 Ft

újszerű csinos moletti felső
anyaga 100% poliester
2 oldalt sliccelt
cimke szerint 48/50-es méret
szép lila árnyalatú
mb 66-70 x2 cm
csípő 66-70 x2 cm
th 73 cm
ujja válltól 58 cm
nézd meg a többi aukciómat is..... köszönöm..... .

Jelenlegi ára: 1 090 Ft

Az aukció vége: 2011-11-25 09:34
. csinos moletti tunika mb 66-70 x2 cm - Jelenlegi ára: 1 090 Ft

Kingston 16GB micro SDHC CL4 Card - Jelenlegi ára: 8 530 Ft

Kingston 16GB micro SDHC CL4 Card
Típus: 16GB micro SDHC CL4 Card
Leírás: 16GB
Gyártói weboldal:
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Mivel több ezer termékünk van feltöltve, így a leírás nem lehet teljes körű. Az árukészlet folyamatosan változik, így vásárlás előtt kérem mindenki érdeklődjön a termék állapotáról. Előfordulhat olyan, hogy egy termék elfogy vagy éppen kifut. Az ilyen problémák elkerülése végett kérem előbb mindenki kérdezzen, hogy eltudjuk kerülni a semleges illetve negatív értékeléseket.
Minden termék eredeti sérülés mentes csomagolásban (van olyan ami csak ESD tasakban van) található, illetve 1-10 évig (Minden terméknél más és más. ) terjedő magyar garanciát biztosítunk. Kérem olvassa el a szállítási és garanciális feltételeket, vásárlás után Ön ezt automatikusan elfogadja!
Cserét illetve beszámítást nem tudunk elfogadni, így ezekre a kérdésekre nem is válaszolunk! --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------GoldChip Karácsonyi AKCIÓ!
Vásároljon 2011. november 1. és 2011 december 31-e között bármilyen asztali számítógépet (Akár fél konfiguráció is lehet! ) kínálatunkból és 1. 000 Ft értékű utalványt adunk ajándékba. A következő linken tekinthető meg mely termékek vesznek részt az akcióban >> Résztvevő termékek! 2 db termék vásárlása esetén 2. 000 Ft, 3 db termék vásárlása esetén 3. 000 Ft (és így tovább... ) értékű utalványt adunk ajándékba. A tájékoztatás nem teljes körű, a részletekért kérdezzen nyugodtan a terméklapon. Nem csak az ajándék utalványok miatt érdemes vásárolni, hanem mert 3 db nyereményt sorsolunk ki a vásárlóink között! Minél többet vásárol, annál nagyobb esélye van nyerni. Nyeremények: 1db Sandisk 16Gb Cruzer Blade USB 2. 0 pendrive 5 év garanciával1db PowerColor HD5750 1GBD5-HV3 videókártya1db Fuji FinePix AV200 Fekete digitális fényképezőgépSorsolás: 2012. 01. 16. --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Továbbá minden egyéb termék vásárlásakor az ár 5%-át érő utalványt kap, amit a legközelebbi vásárlás alkalmával lehet beváltani. Mindenki egyedi azonosító számú kupont kap a vásárolt termékkel együtt.
Beváltás feltételei: - Minimum 10 ezer Ft értékű vásárlás- Beváltható: 2012. 04. 01.

Jelenlegi ára: 8 530 Ft

Az aukció vége: 2011-11-26 09:18
. Kingston 16GB micro SDHC CL4 Card - Jelenlegi ára: 8 530 Ft

Epson SX620FW tintasugaras nyomtató/másoló/síkágya - Jelenlegi ára: 44 660 Ft

Epson SX620FW tintasugaras nyomtató/másoló/síkágyas scanner/ WiFi
Típus: SX620FW tintasugaras nyomtató/másoló/síkágyas scanner/ WiFi
Leírás: Tintasugaras, Scanner, Másoló, Színes, 38lap/perc, 5760 x 1440dpi, A4, USB, LAN, Patronok/tonerek: T1291; T1292, T1293, T1294, T295, Wifi
Gyártói weboldal: http: //content. epson. hu/product/allinone/epson_stylus_sx620fw/index. htm
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Mivel több ezer termékünk van feltöltve, így a leírás nem lehet teljes körű. Az árukészlet folyamatosan változik, így vásárlás előtt kérem mindenki érdeklődjön a termék állapotáról. Előfordulhat olyan, hogy egy termék elfogy vagy éppen kifut. Az ilyen problémák elkerülése végett kérem előbb mindenki kérdezzen, hogy eltudjuk kerülni a semleges illetve negatív értékeléseket.
Minden termék eredeti sérülés mentes csomagolásban (van olyan ami csak ESD tasakban van) található, illetve 1-10 évig (Minden terméknél más és más. ) terjedő magyar garanciát biztosítunk. Kérem olvassa el a szállítási és garanciális feltételeket, vásárlás után Ön ezt automatikusan elfogadja!
Cserét illetve beszámítást nem tudunk elfogadni, így ezekre a kérdésekre nem is válaszolunk! --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------GoldChip Karácsonyi AKCIÓ!
Vásároljon 2011. november 1. és 2011 december 31-e között bármilyen asztali számítógépet (Akár fél konfiguráció is lehet! ) kínálatunkból és 1. 000 Ft értékű utalványt adunk ajándékba. A következő linken tekinthető meg mely termékek vesznek részt az akcióban >> Résztvevő termékek! 2 db termék vásárlása esetén 2. 000 Ft, 3 db termék vásárlása esetén 3. 000 Ft (és így tovább... ) értékű utalványt adunk ajándékba. A tájékoztatás nem teljes körű, a részletekért kérdezzen nyugodtan a terméklapon. Nem csak az ajándék utalványok miatt érdemes vásárolni, hanem mert 3 db nyereményt sorsolunk ki a vásárlóink között! Minél többet vásárol, annál nagyobb esélye van nyerni. Nyeremények: 1db Sandisk 16Gb Cruzer Blade USB 2. 0 pendrive 5 év garanciával1db PowerColor HD5750 1GBD5-HV3 videókártya1db Fuji FinePix AV200 Fekete digitális fényképezőgépSorsolás: 2012. 01. 16. --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Továbbá minden egyéb termék vásárlásakor az ár 5%-át érő utalványt kap, amit a legközelebbi vásárlás alkalmával lehet beváltani. Mindenki egyedi azonosító számú kupont kap a vásárolt termékkel együtt.
Beváltás feltételei: - Minimum 10 ezer Ft értékű vásárlás- Beváltható: 2012. 04. 01.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Jelenlegi ára: 44 660 Ft

Az aukció vége: 2011-11-26 09:03
. Epson SX620FW tintasugaras nyomtató/másoló/síkágya - Jelenlegi ára: 44 660 Ft

Apple iPad 2 Smart Cover (kék bőr) - Jelenlegi ára: 18 220 Ft

Apple iPad 2 Smart Cover (kék bőr)
Típus: iPad 2 Smart Cover (kék bőr)
Leírás: A Smart Cover nem egyszerű védőtok. Az iPad 2 készülékkel együtt tervezték, így tökéletesen illeszkedik hozzá. Vékony, tartós anyagból készül, és mágneses kapcsolattal rögzíthető. Automatikusan ébreszti fel vagy kapcsolja készenléti üzemmódba az iPad készüléket. Praktikus támasztékot nyújt az olvasáshoz, a képernyőn való film- és képnézéshez, valamint a gépeléshez. Mikroszálas belső felülete tisztán tartja az iPad kijelzőjét. Emellett iPad készüléked külsejét is egyedivé teheted vele – hogy ne csak a tartalma különböztesse meg másokétól.
Gyártói weboldal: http: //www. apple. com/ipad/smart-cover/
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Mivel több ezer termékünk van feltöltve, így a leírás nem lehet teljes körű. Az árukészlet folyamatosan változik, így vásárlás előtt kérem mindenki érdeklődjön a termék állapotáról. Előfordulhat olyan, hogy egy termék elfogy vagy éppen kifut. Az ilyen problémák elkerülése végett kérem előbb mindenki kérdezzen, hogy eltudjuk kerülni a semleges illetve negatív értékeléseket.
Minden termék eredeti sérülés mentes csomagolásban (van olyan ami csak ESD tasakban van) található, illetve 1-10 évig (Minden terméknél más és más. ) terjedő magyar garanciát biztosítunk. Kérem olvassa el a szállítási és garanciális feltételeket, vásárlás után Ön ezt automatikusan elfogadja!
Cserét illetve beszámítást nem tudunk elfogadni, így ezekre a kérdésekre nem is válaszolunk!
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
GoldChip Karácsonyi AKCIÓ!
Vásároljon 2011. november 1. és 2011 december 31-e között bármilyen asztali számítógépet (Akár fél konfiguráció is lehet! ) kínálatunkból és 1. 000 Ft értékű utalványt adunk ajándékba.
A következő linken tekinthető meg mely termékek vesznek részt az akcióban >> Résztvevő termékek!
2 db termék vásárlása esetén 2. 000 Ft, 3 db termék vásárlása esetén 3. 000 Ft (és így tovább... ) értékű utalványt adunk ajándékba. A tájékoztatás nem teljes körű, a részletekért kérdezzen nyugodtan a terméklapon.
Nem csak az ajándék utalványok miatt érdemes vásárolni, hanem mert 3 db nyereményt sorsolunk ki a vásárlóink között! Minél többet vásárol, annál nagyobb esélye van nyerni.
Nyeremények:
1db Sandisk 16Gb Cruzer Blade USB 2. 0 pendrive 5 év garanciával
1db PowerColor HD5750 1GBD5-HV3 videókártya
1db Fuji FinePix AV200 Fekete digitális fényképezőgép
Sorsolás: 2012. 01. 16.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Továbbá minden egyéb termék vásárlásakor az ár 5%-át érő utalványt kap, amit a legközelebbi vásárlás alkalmával lehet beváltani.
Mindenki egyedi azonosító számú kupont kap a vásárolt termékkel együtt.
Beváltás feltételei:
- Minimum 10 ezer Ft értékű vásárlás
- Beváltható: 2012. 04. 01.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Jelenlegi ára: 18 220 Ft

Az aukció vége: 2011-11-26 08:29
. Apple iPad 2 Smart Cover (kék bőr) - Jelenlegi ára: 18 220 Ft

Állványos mixer játék Új - Jelenlegi ára: 1 100 Ft

Eladó egy játék állványos mixer..
Új eredeti csomagolásban van.
Mérete: 14x11, 5cm.

Jelenlegi ára: 1 100 Ft

Az aukció vége: 2011-12-06 07:58
. Állványos mixer játék Új - Jelenlegi ára: 1 100 Ft

Téli gumi Michelin Alpin 195/65 R15 - Jelenlegi ára: 24 000 Ft

Eladó 70%-os Michelin Alpin 195/65 R15 téli gumi. Autóhasználattól függően 1-2 télen még használható. Felni nincs. Ára 6. 000 Ft/db, csak egyben eladó a 4 gumi, tehát 24. 000 Ft-ról indul a licit.

Jelenlegi ára: 24 000 Ft

Az aukció vége: 2011-12-03 07:28
. Téli gumi Michelin Alpin 195/65 R15 - Jelenlegi ára: 24 000 Ft

2011. november 28., hétfő

Óriási TOY STORY szett - Jelenlegi ára: 13 000 Ft

Óriási toy story játék szett egyben eladó!
23részes
2buzz pez tartó 
2 nagy buzz barna mozgatható mindene
2kicsi buzz egyik fekhuzható megy
2 nagy woddy figura mozgatható
1plüss buzz
1plüss krumpliasszonyság
2db mini buzz ürhajóba
Jessy a lemezen alul megérintve zenél
Woody a magnóval kimerült a gomb elem de valamit csinál
Gurulos Jessy szemenagyon vágtat ahogy toljuk
Felhuzható ürlények megy
Woody szerelme megnyomható pörög
Lendkerekes távirány
Buzz távirányon dinamittal világit
Buzz kisebb fegyver laser hanggal
Buzz nagyobb fegyver laser világit haangot ad
Kisebb ürhajó buzzal világit laserezik tolható kerekes
Buzz nagy ürhajó beszél kinytható villog világit lövedéket még nem találtam meg de e nélkül is szuperál
Egyben szeretném eladni!

Jelenlegi ára: 13 000 Ft

Az aukció vége: 2011-12-06 07:15
. Óriási TOY STORY szett - Jelenlegi ára: 13 000 Ft

Anew Rejuvenate arcpakolás ásványokkal 50ml - Jelenlegi ára: 1 399 Ft

Anew Rejuvenate arcpakolás ásványokkal 50ml
Arcpakolás ásványi anyagokkal: cinkkel, kalciummal és rézzel. Különleges ecsetes applikátorral: csavarja el az ecsetet, gyengéden nyomja meg a tubust, majd vigye fel a pakolást arcára; 15 perc elteltével öblítse le.
A professzionális arckezelés által ihletett arcpakolás, mely az ásványok erejét használja a bőr fiatalosabbá tételéhez.
a bőröregedés első jeleire
az exkluzív BioMineral komplex cink-, kalcium- és rézkivonatot tartalmaz
finomítja a pórusokat és a bőr textúráját
simábbá és fiatalosabbá varázsolja a bőrt
Azonnali használattal a nők 86%-a úgy látta, hogy pórusaik szűkebbnek tűnnek. *
2 hét alatt a nők 86%-a látta úgy, hogy jelentősen csökkentek a finom ráncok. *
Rendszeres használattal a nők 84%-a tökéletesebb külsejűnek látta bőrét. *
* 145 nő bevonásával az USA-ban végzett 4 hetes fogyasztói véleményfelmérés 08-196 során véleményt nyilvánítottak százalékos aránya.
Különleges ecsetes applikátorral! Csavarja el az ecsetet, gyengéden nyomja meg a tubust, majd vigye fel a pakolást arcára! 15 perc elteltével öblítse le!
Súlya: 93g
Teljesen új, bontatlan termék
Kiszerelése: 50ml
Katalógus értéke:   Ft
Köszönöm, hogy benéztél hozzám, jó licitálást kívánok!
Kérlek olvasd el az ismerj+ // saját oldalamat és nézd meg a többi aukciómat is. Ha valamit nem találsz de érdekel, nyugodtan kérdezz, adok árajánlatot!!!
Személyes átvétel:
- XV. kerületben a lakcímemen, esetleg Pólus center előre egyeztetés után
- Békásmegyeren a hegy felőli oldalon a szüleimnél (előre egyeztetett időpontban)
-  Reggelente heti 4 x 10. óra környékén az Árpád hídnál.
- A Keleti pályaudvarnál heti 3-4 alkalommal reggel fél 10 -kor vagy délután 15 óra körül.
- Hetente, kéthetente egyszer megyek az Őrsre IKEA-hoz, vagy a Blaha Lujza térre. (itt abban az esetben tudunk találkozni, ha elutaltad nekem előre a termék árát)
A postázás a mindenkori postai dijszabás szerint történik!

Jelenlegi ára: 1 399 Ft

Az aukció vége: 2011-12-13 03:13
. Anew Rejuvenate arcpakolás ásványokkal 50ml - Jelenlegi ára: 1 399 Ft

M&S hímzett kordnaci 12év Rengeteg nacim van! - Jelenlegi ára: 1 490 Ft

Kérlek minden esetben olvasd el a leírást, a félreértések elkerülése végett!
 
 Hímzett mikrokord naci, használt szép állapotú.    A pk. saccolt, pontosan a vásárlás befejezésnél adom meg. Kérésre persze lemérem előtte is. Rengeteg nacim van, nézz körül!
Egy héten egyszer tudok postázni!
Mindig átnézem a ruhákat, és a hibákat jelzem. Ha mégsem venném észre, és úgy küldeném el, kérlek először nekem szólj, biztos találunk rá megoldást. Mosva lettek bezsákolva, de nyilván mindenki kimossa magának, én már nem mosom vasalom újból. Kislányaim rengeteg kinőtt, megunt ruháit árulom. Kicsit túlvásároltam magam: -) Ha kérdésed van bátran írj, igyekszem válaszolni.

Jelenlegi ára: 1 490 Ft

Az aukció vége: 2011-12-06 00:20
. M&S hímzett kordnaci 12év Rengeteg nacim van! - Jelenlegi ára: 1 490 Ft

Új Távirányítós Univerzális Riasztó - Jelenlegi ára: 2 500 Ft

Eladó 1db UNIVERZÁLIS MOZGÁSÉRZÉKELŐS RIASZTÓ RENDSZER 2 db távirányítóval

Jelenlegi ára: 2 500 Ft

Az aukció vége: 2011-11-28 23:33
. Új Távirányítós Univerzális Riasztó - Jelenlegi ára: 2 500 Ft

VÁLOGATOTT KÖNYVEK 72. - Jelenlegi ára: 800 Ft

Elveszett holnap
Lee Child
Viszonylag könnyű felismerni az öngyilkos merénylőket, ha az ember tudja, milyen árulkodó jeleket keressen. Az egykori katonai rendőr, Jack Reacher is azok közé tartozik, akiknek ez nem okoz nehézséget, így amikor egyik éjszaka felszáll a New York-i metróra, rögtön felfigyel a kocsiban vele együtt utazó asszonyra. Tisztában van vele, hogy nincs sok választása: vagy közbelép, vagy tudomást sem vesz róla. Amikor aztán meghozza döntését, olyan események láncolatát indítja el, amelyek jóval túlmutatnak rajta.
A karácsony ígérete
Donna VanLiere
Gloria Bailey sokáig képtelen volt feldolgozni, hogy két héten belül elveszítette a férjét és legkisebb fiát, Matthew-t. Végül úgy döntött, hogy maga mögött hagyja a kínzó emlékeket, a kisvárost, és rászorulókat segítve új életet kezd. Amikor a sors szeszélye folytán meg kell osztania új otthonát a kiállhatatlan szomszédasszonnyal, a kényszerű együttlét próbára teszi a kitartását és az emberekbe vetett hitét. De közeleg a karácsony, és a szeretet ünnepe remek alkalom a megbocsátásra.
Hol vagy?
Mary Higgins Clark
Carolyn MacKenzie tizenhat éves volt, amikor bátyja, Mack kisétált bérelt lakásából, és nyomtalanul eltűnt. Az azóta eltelt tíz évben Mack minden anyák napján telefonál, hogy megnyugtassa a családját. Csakhogy minden hívás tovább növeli a bizonytalanságot, és kérdések sorát veti fel. Lehetséges, hogy Mack mégis bajban van? Elképzelhető, hogy borzalmas bűncselekmény szárad a lelkén? A már ügyvédként praktizáló Carolyn megfogadja, hogy addig nem nyugszik, amíg választ nem kap a kérdésekre.
Jelenések
C. J. Sansom
A XVI. századi Anglia, VIII. Henrik udvarának és London városának mindennapjai kelnek életre ebben a történelmi kalandregényben. Míg a király azzal van elfoglalva, hogy elhódítsa Catherine Parrt, Lord Latimer özvegyét, a katolikusok egyik csoportja azon mesterkedik, hogy megdöntse az uralkodó hatalmát. Egyre jobban kiéleződik a vallási konfliktus, amikor Matthew Shardlake ügyvéd egy sorozatgyilkos nyomába ered, aki bizarr módon a bibliai Jelenések könyvéből merít ihletet szörnyű bűncselekményeihez.

Jelenlegi ára: 800 Ft

Az aukció vége: 2011-12-01 08:19
. VÁLOGATOTT KÖNYVEK 72. - Jelenlegi ára: 800 Ft

sibakancs salomon márkáju bth:26,5cm - Jelenlegi ára: 5 000 Ft

 használt salomon márkáju 
sibakancs 
bth: 26, 5cm
kérdésre szivesen válaszolok
nézd meg a többi termékemet is
köszi

Jelenlegi ára: 5 000 Ft

Az aukció vége: 2011-11-24 08:19
. sibakancs salomon márkáju bth:26,5cm - Jelenlegi ára: 5 000 Ft

BIEMME TRENINÓ kis vonat - Jelenlegi ára: 3 499 Ft

Kitűnő állapotú.
Csak lakásban lett használva.
A kormány közepe dudál.
Az üllő része felhajtható és pakolható bele.
Matricák nem kopottak nem nap szívott.
Postázom is, de mérnem kell.

Jelenlegi ára: 3 499 Ft

Az aukció vége: 2011-11-26 08:03
. BIEMME TRENINÓ kis vonat - Jelenlegi ára: 3 499 Ft

Athmosphere horgolt díszítésű szoknya 42-es - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Különlegesen szép, horgolt díszítésű, khaki színű szoknya. Könnyű, kényelmes, szellős anyagú, loknis aljú. Szabott derekú, csinos 42-es méretre jó.
Banki adatok: Fagyas gabriella; 54500129-10005202

Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Az aukció vége: 2011-12-12 06:58
. Athmosphere horgolt díszítésű szoknya 42-es - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Christian Dior Dior Homme Intense férfi EDP 50ml I - Jelenlegi ára: 16 080 Ft

Christian Dior Dior Homme Intense férfi Eau de Parfum 50ml (220975)
Összetevők: cédrus, ámbra, vetiver, vanília, írisz
Ezt a terméket INGYENESEN szállítjuk ki Önnek!
Csak új és garanciális termékeket árusítunk!
Csere és beszámítás nem lehetséges!
Minden vásárláshoz illatmintát küldünk ajándékba!
Szállítási akció!
Magyarország teljes területén a kiszállítás INGYENES!
Bemutatkozás:
Csak és kizárólag márkás, eredeti parfümöket, illatszereket, kozmetikumokat forgalmazunk, így hamis, hamisított, utánzat, vizezett pancsolmányokat nálunk ne keress! Cégünk kis- és nagykereskedőként körülbelül 5000 féle terméket forgalmaz, ebből adódóan nem minden termékünket tudjuk itt megjeleníteni. Amennyiben olyan márkát, fajtát vagy kiszerelést keresel, amelyet nem látsz a termékeink között, úgy írj nekünk levelet, és lehetőségekhez képest azonnal feltesszük aukcióra.
Szállítási, fizetési feltételek:
Licitálás: Termékeinket fix áron, azonnal megvásárolhatod.
Fizetés: Utánvéttel.
Szállítás: Futárszolgálattal.
Szállítási idő: Leütést követő 1-3 munkanap
Szállítási költség: Magyarország teljes területén INGYENES!
Minőségi garancia: KIZÁRÓLAG EREDETI világmárkás termékeket forgalmazunk, csakis megbízható beszerzési forrásaink vannak, így minden eladásunkra 100% termékgaranciát vállalunk.
Köszönjük, hogy végigolvastad. Kellemes időtöltést, jó licitálást kívánunk!

Jelenlegi ára: 16 080 Ft

Az aukció vége: 2011-12-12 01:58
. Christian Dior Dior Homme Intense férfi EDP 50ml I - Jelenlegi ára: 16 080 Ft

Crystal potenciapumpa - Jelenlegi ára: 5 590 Ft

Teljesen áttetsző péniszpumpa (kivéve a vákuum-szelep), rücskös, puha belső mandzsettával. A henger kb. 19cm mély, belső átmérője kb. 4, 5cm.

Jelenlegi ára: 5 590 Ft

Az aukció vége: 2011-12-12 00:44
. Crystal potenciapumpa - Jelenlegi ára: 5 590 Ft

2011. november 27., vasárnap

4.9l Ariel gél,EZ NEM A LEGOLCSÓBB,DE EZ EREDETI - Jelenlegi ára: 2 999 Ft

EZ A TERMÉK NEM NÁLAM A LEGOLCSÓBB, DE EZ LEGALÁBB EREDETI ARIEL... MERT AZT AZÉRT SENKI SEM GONDOLJA KOMOLYAN, HOGY KÖZEL 2000 FORINTÉRT ILYET KAPNI LEHET... VAGYIS KAPNI LEHET SAJNOS, DE AZ OLYAN IS...
4. 9 LITERES
70 MOSÁSOS
FEHÉR RUHÁKHOZ
ARIEL
MOSÓGÉL
EREDETI, MINŐSÉGI NÉMET TERMÉK
 
2999
FORINTÉRT
 
A SZEMÉLYES ÁTVÉTELI LEHETŐSÉG BUDAPESTEN IS MEGOLDHATÓ A HÉT MINDEN NAPJÁN

Jelenlegi ára: 2 999 Ft

Az aukció vége: 2011-12-12 00:36
. 4.9l Ariel gél,EZ NEM A LEGOLCSÓBB,DE EZ EREDETI - Jelenlegi ára: 2 999 Ft

ADSL2+ router / modem (TP-LINK) - Jelenlegi ára: 1 Ft

Új, bontatlan.....

Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-11-27 22:59
. ADSL2+ router / modem (TP-LINK) - Jelenlegi ára: 1 Ft

8 részes kétoldalas ágynemű garnítúra új AKCIÓ k28 - Jelenlegi ára: 2 700 Ft

A termék hideg és meleg étkezési utalvánnyal is fizethető
A legújabb 2011-es kétoldali mintás garnitúra
8 részes ágynemű garnitúra
Cipzáros
Paplan huzat: 2db 140x200cm
Nagy párna huzat: 2db 70x90cm
Kis párna huzat: 2db 40x50cm
Lepedő: 1db 220x230cm
A 8. rész egy díszpárna huzat
(ugyan olyan mintájú mint a garnitúra)
Új bontatlan
A két oldalas azt jelenti (a képen is látszik) a garnitúra mind két oldalán különböző minta van.
Az oldalamon található sok minta!
3 , 6, 7 és 8 részes garnitúrák is nagy választékban!
Személyes átvétel csak a x. kerületi címemen lehetséges hétköznaponként 18 órától!!!
Előre egyeztetés szükséges!
 
A sablont készítette: jumping73.

Jelenlegi ára: 2 700 Ft

Az aukció vége: 2011-11-23 22:45
. 8 részes kétoldalas ágynemű garnítúra új AKCIÓ k28 - Jelenlegi ára: 2 700 Ft

4 részre összecsukható vékony fehér bot - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Eladó egy 4 részre összehajtható fehér bot, a cső átmérője 1, 2 cm. Összecsukva 23 cm. Kinyitva 86 cm hosszú. Főként 1500tájékozódásra, nem komoly támaszkodásra való. Fogója félkör alakú.

Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Az aukció vége: 2011-11-29 22:33
. 4 részre összecsukható vékony fehér bot - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Carter, Angela : Esték a cirkuszban - Jelenlegi ára: 3 470 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Esték a cirkuszbanA könyv listaára: 3990 Ft. Leírás:
A második világháború után jelentkező brit írónemzedék máig nagy hatású alakja, Angela Carter 1984-ben ezzel a regényével ért el átütő sikert a szakma és a nagyközönség körében egyaránt. A kiadóhoz méltó, igényesen szerkesztett kötet egyszerre játékos, ironikus és érzelemgazdag olvasmány rejt. A tizenkilencedik és huszadik század fordulóján játszódó történet főszereplője Fevvers, a cirkuszi szárnyas nő, aki a puszta létével felforgatja nemcsak Londont, de egész Európát. A légtornásznő fordulatos és lélegzetelállító kalandjait követve eljutunk többek közt a női szörnyek múzeumába, egy szentpétervári hercegi kastélyba, egy szibériai finnugor törzs mágikus realista világába, de mindenekelőtt a cirkusz világába, ahol találkozhatunk kártyajós kismalaccal, gyáva erőművésszel, a világ leghátborzongatóbb bohócaival, tudós majmokkal és keringőző tigrisekkel. És közben izgulhatunk, hogy egymásra talál-e Fevvers és a jóképű amerikai riporter, aki bohócnak áll, hogy leleplezze a légtornásznő titkát. A feledhetetlen figurák, a mesemotívumok és az irodalmi utalások tömkelege a pikareszk történet kavalkádjában kivételes műélvezetet nyújt. A közelmúlt világirodalmának remekművét végjegyzetek egészítik ki. ISBN: 978-963-14-2871-1A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont használt könyvek
BookHouse Könyvdiszkont új könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a Budapesten van lehetőség (Árpád híd pesti hídfőjénél, Hétfő-Csütrötök: 10. 00-19. 00; Péntek: 10. 00-18. 00). Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 795 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 3 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata

Jelenlegi ára: 3 470 Ft

Az aukció vége: 2011-11-25 12:53
. Carter, Angela : Esték a cirkuszban - Jelenlegi ára: 3 470 Ft

Nex pulóver 9-12 hós fiúcskának - Jelenlegi ára: 650 Ft

Next kapucni zippzáras pulóver 9-12hós kisfiúnak. Fekete. Sajnos a kép nem adja vissza. Enyhe bolyhosodás előfordul de folt és szakadásmenets. Személyesen csaklakcímen tudom átadni postázás megegyezés szerint de sima postáért nem vállalok felelősséget. Kérésre mérek

Jelenlegi ára: 650 Ft

Az aukció vége: 2011-11-23 12:34
. Nex pulóver 9-12 hós fiúcskának - Jelenlegi ára: 650 Ft

Cole, Kresley : Vámpírzóna: (Halhatatlanok - Jelenlegi ára: 2 835 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Vámpírzóna: (Halhatatlanok alkonyat után sorozat 5. )A könyv listaára: 3499 Ft. Leírás:
Kresley Cole nagysikerű vámpírsorozatának ötödik kötete, a Vámpírzóna főhőse Holly Ashwin, a Tulane Egyetem matematikaoktatója, aki a formális és számítógépes kriptográfia területén folytat PhD tanulmányokat. A rendkívül szép fiatal nő nem mellesleg vámpír - pedig emberként nevelték fel. Nem sejti, hogy a régóta hallott legendák a valóságról szólnak. A minden Örökösödés (a halhatatlanok örökké növekvő népességének misztikus kiegyensúlyozója) küszöbén a vámpírok által alkotott Szövetségben egy szűz (az ún. Edény) eléri a nemi érettséget, s szülöttéből vagy a végső gonosz vagy a végső jó harcosa válik attól függően, hogy nemző atyja merre hajlik. Némely vámpír-frakció az Edény életére tör, hogy megakadályozzák a szülést, mások a birtoklásáért harcolnak, hogy sarja fölött uralkodhassanak. A háború csak ötszáz évenként tör ki - s most úgy néz ki, eljött a pillanat. Holly felbukkanása előhozza a sötétből a démonokat is, így azt a Cadeon Woede kufárt (vagy másik nevén: Királycsináló Cade-et), aki a tomboló démonok trónjának második számú várományosa. Ő is megváltása kulcsát keresi, hogy saját céljaira használja az Edényt, de természetesen a harcba bekapcsolódik a vámpírok két frakciója, a Horda és a Megtagadók, a Valkűr Rendek, a boszorkányok, a feltámasztottak és a zimankós, északi tájakon élő, örökké girhes, hosszú körmű, vérszomjas dögevők, a wendigók... A romantikus vámpíros horror műfaj lankadatlan rajongói számára kihagyhatatlan kötet. ISBN: 978-963-254-233-1A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont használt könyvek
BookHouse Könyvdiszkont új könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a Budapesten van lehetőség (Árpád híd pesti hídfőjénél, Hétfő-Csütrötök: 10. 00-19. 00; Péntek: 10. 00-18. 00). Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 795 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 3 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata

Jelenlegi ára: 2 835 Ft

Az aukció vége: 2011-11-25 12:21
. Cole, Kresley : Vámpírzóna: (Halhatatlanok - Jelenlegi ára: 2 835 Ft

Opera Richards gyöngyös fekete estélyiruha NMÁ!!! - Jelenlegi ára: 900 Ft

Szekrényürítés!
Kihízott, kifogyott ruháink keresik új gazdájukat. Tisztaság és rendmániás lakásból.
Gyönyörű Opera Richards, angol méret szerint 12, európai méret 38, gyöngybetétes, igényes kidolgozású, bélelt estélyi ruha. Egyszer viselt, teljesen hibátlan, új darab. Karácsonyi vacsorához, Szilveszterre, színházba is tökéletes, igényes, alkalmi darab.
Az első két képen a ruha háta van fényképezve.
Hátán nyaktól derékig van a gyöngybetét, nagyon szexi, izgalmas, mégis elegáns darab.
Füst- és kisállatmentes lakásból.
Jó Licitálást!
Kérem nézze meg a többi termékemet is!
Szállítás megegyezés szerint, személyesen Székesfehérváron átvehető, illetve szívesen postázom is az aktuális postai díjszabásnak megfelelően.
Folyamatosan töltöm fel kinőtt ruháinkat, több terméken esetén szívesen rakom egy csomagba, így a postaköltségen spórolhatsz!!!

Jelenlegi ára: 900 Ft

Az aukció vége: 2011-11-27 11:49
. Opera Richards gyöngyös fekete estélyiruha NMÁ!!! - Jelenlegi ára: 900 Ft

új szappan tartó - Jelenlegi ára: 499 Ft

eladó a képen látható kerámia szappan tartó , kérdezz bátran

Jelenlegi ára: 499 Ft

Az aukció vége: 2011-12-11 11:45
. új szappan tartó - Jelenlegi ára: 499 Ft

DU&KI lány bársony nadrág, gyerek / kamasz, DK01 - Jelenlegi ára: 1 400 Ft

DU&KI lány bársony nadrág eladó! Megmaradt árukészletből, új, kifogástalan állapotban. Magyar termék, I. osztályú!

Jelenlegi ára: 1 400 Ft

Az aukció vége: 2011-11-30 11:28
. DU&KI lány bársony nadrág, gyerek / kamasz, DK01 - Jelenlegi ára: 1 400 Ft

2011. november 26., szombat

Moyra UV fedőlakk csillogó - Jelenlegi ára: 150 Ft

Moyra UV Fedőlakk
10 ml-s, amelyből hiányzik cca.: 1 ml.
A csillogó UV fedőlakk fantasztikus csillogást kölcsönöz a körmöknek.
Kiváló kellék műkörömépítéshez, körömdíszítéshez, manikűrhöz.
Üzleti ára: 590, -
Mielőtt licitálsz kérlek olvasd el ezt a pár sort.
A licit nélküli vásárlásról készítettem egy kis segítséget azoknak akik nem ismerik használatát, előnyeit. Megtalálható a saját oldalamon.
Dekor kozmetikumok vásárlása esetén fontos: A színek tekintetében meg tudom adni a pontos gyári megnevezést, de egyéb leírás véleményem szerint elég szubjektív. Ezért célszerű szaküzletben meggyőződni ezek milyenségéről. A meghirdetett termékekről a lehető legtöbb információt igyekszem megadni, kérlek olvasd el figyelmesen a leírást. A mennyiben további kérdésed merül fel, kérdezz nyugodtan, de még licitálás előtt.
7 napon belül lezáródó liciteket kérésre természetesen egyszerre postázom, előre egyeztetett költségen. Küldeményeket elsődlegesen ajánlottan küldök. Egyéni kérésre ettől eltekinthetünk, de akkor felelősséget nem vállalhatok a posta hibájából történt gondok miatt.
Banki átutalással, vagy rózsaszín csekkes befizetéssel lehet pénzforgalmat bonyolítani.
Számlaszámom: CIB Bank: 10700763-57587464-51100005 vagy, OTP Bank: 11703006-98021000-86260594, ez utóbbi esetben mindenképp küldj egy mailt, melyben megírod annak a számlának amiről az utalást indítottad, az utolsó négy számát, mert ezen a számlán nem látom sem a feladó nevét, sem a közleményt.
Pénz visszafizetési garanciát, CSAK eltűnt ajánlott levél esetén tudok vállalni.
Utalvány elfogadás:
Az alábbi utalványokkal való fizetésre van lehetőség:
Elfogadok AccorServices és Sodexo utalványt. Amennyiben utalvánnyal szeretnél fizetni, kérlek ezt még a licitálás előtt jelezd. Az utalványok készpénzre nem válthatók, így visszaadni nem tudok belőle, ha a végösszeg nem éri el a felhasználni kívánt utalványok értékét.
Személyes találkozót nem tudok megoldani.
NAGYON FONTOS!!!!! !!!!! Postai befizetést a számlámra nem fogadok, ilyen esetben rózsaszín csekken kérlek a megadott címemre küld a fizetendő összeget.
Az aukció lejártakor, ha te nyered meg e terméket, kapsz egy formalevelet amelyet kapcsolatfelvételnek tekintek. Ha a licit lejáratától számított 2 héten belül a vételár nem kerül kifizetésre, a terméket újra aukcióra bocsátom, negatív értékelés mellett, ugyanis a licitált termékek után jutalékot kell fizetnem! Természetesen, bármi közbejöhet, megértem, ilyenkor értesítést, e-mailt vagy telefont kérek.
Köszönöm, hogy megtiszteltél figyelmeddel.
Banki adatok: 10700763-57587464-51100005 (CIB); 11703006-98021000-86260594 (OTP)

Jelenlegi ára: 150 Ft

Az aukció vége: 2011-12-11 09:44
. Moyra UV fedőlakk csillogó - Jelenlegi ára: 150 Ft

Szalvétatartó decoupage - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Fa szalvétatartó
Decoupage technikával készült
Minta és szín megegyezés szerint. A feltöltött kép minta. Ezt is én készítettem.
Fenyőfából készült, hazai alapanyag.
Ebben az aukcióban most 1db szalvéta tartóra licitálhatsz, melynek színét és mintáját te választhatod ki.

Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Az aukció vége: 2011-11-27 09:44
. Szalvétatartó decoupage - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Eredeti Lonsdale pulcsi - Jelenlegi ára: 1 Ft

                  Lonsdale pulcsi
Eladásra kínálom a képen látható csinos Lonsdale  pulcsit.
Belgiumban vásárolt.

Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-11-23 09:27
. Eredeti Lonsdale pulcsi - Jelenlegi ára: 1 Ft

Tok, Apple iPhone 4/4S, Griffin horizontális - Jelenlegi ára: 7 377 Ft

KÁPMEGYER GSMÁru megnevezése: Tok, Apple iPhone 4/4S, Griffin horizontális tok, bőrtok, fekete
Cikkszám: 48151
Gyártó: Utá ngyá rtott termé kFigyelem! GaranciaFizetési és átvételi módokKérjük, vegye figyelembe, hogy a terméklapon nem minden esetben az eladó termékről készült fénykép található!
A kép illusztráció!
A termékeket megrendelés után hozatjuk üzletünkbe! Készlethiány előfordulhat, ez esetben 2-3 hét is lehet a várakozási idő! Kérjük, ezt vegye figyelembe!
A nyertes vállalja, hogy 5 napon belül fizetési kötelezettségének eleget tesz, ellenkező esetben sajnos negatív értékelés mellett újraindítjuk az aukciót.
Figyelem!
Az a vásárló, akinek az elmúlt 10 visszajelzésében volt negatív értékelés, csakis előreutalással vásárolhat tőlünk!
Köszönjük megértését!
Telefoncsere esetén az árat a következőképpen állapítsa meg:
Nézze meg a Vatera piacterén az eladó telefonok között az Ön által kínált telefon legalacsonyabb eladási árat és mindenképpen ez alatt határozza meg a telefonkészüléke csereárát. Amennyiben Ön olyan árajánlatot tesz felénk, amely kedvező számunkra, akkor nem lesz akadálya annak, hogy a csere létrejöjjön közöttünk.
A becserélésre küldött telefon postai díja szintén a vevőt terheli!
Kérünk mindenkit, hogy a fentiek figyelembevételével licitáljon!
Bármiféle reklamáció esetén az itt leírtakra fogunk hivatkozni! Azonnali pénzvisszafizetés, vagy cseregarancia, amennyiben a vásárolt termék gyári hibás!
A szervizalkatrészekre (LCD kijelző, fólia, hangszóró, mikrofon stb. ) a garancia 1 hónap, függetlenül, hogy a terméklapon mi van feltüntetve!
A szervizalkatrészekre csak abban az esetben tudunk garanciát vállalni, ha a beszerelést szervizünk végzi, vagy arra jogosult szakember írásos igazolást ad a beszerelés elvégzéséről!
Személyes átvétel:
Budapest IV. kerületben található üzletünkben, nyitvatartási időben.
Postai úton: (Magyar Posta)
Előre utalás esetén, ajánlott levélként (250gr-ig): 520. - Ft.
Utánvétel esetén (5. 000. - Ft-ig): 1. 050. - Ft.
Futárszolgálat: (DPD Hungária)
Előre utalás esetén: 1, 050. - Ft.
Utánvétel esetén: 1. 550. - Ft.
A papír, író- irodaszereket, irodatechnikai termékeket kizárólag csak megrendelés esetén hozatjuk üzletünkbe.
A megrendelések teljesítése a raktáron lévő termékeknél akár 2-3 nap, készlethiány esetén a megrendelés 2-3 hét is lehet.
A postázási díjak tájékoztató jellegűek, az árakat a Magyar Posta vagy a DPD futárszolgálat árlistája alapján a megrendelés után utólag állapítjuk meg.
Előfordulhat egyes termékek esetében, hogy méretük, súlyuk, illetve törékenységük miatt nem tudjuk postázni a feltüntetett költségen, ebben az esetben külön felvesszük a vevővel a kapcsolatot és tájékoztatjuk a tényleges szállítási díjról.
FELHÍVJUK FIGYELMÉT, amennyiben sima levélként kéri a postázást, cégünk NEM vállal semmi féle reklamációt a postai feladásról, sikeres megérkezésről.
Csak az ajánlott feladásnál tudjuk nyomon követni, igazolni, bármi féle reklamációt elindítani! EgyebekMunkanapokon reggel 10 óráig leadott megrendelését még aznap 14 órától, 10 óra után leadott megrendelését a következő munkanapon 14 órától üzletünkben személyesen átveheti.
Ide kattintva megnézheti folyamatosan bővülő aukcióinkat is!
Üzletünk jogosult a különbözeti adózás szerint adózni. Viszonteladóként ezen tevékenységünkre az áfa tv. XVI/2. alfejezetének rendelkezéseit alkalmazzuk. TermékleírásKompatibilis készüléktípusokCsomagküldés utánvétellel
Apple
iPhone 4, iPhone 4S
A termék ára + kiszállítási díj együttes értéke határozza meg az utánvételért fizetendő költség mértékét az alábbi táblázat szerint:
Termék áraKiszállítási díj0 - 5. 000. - Ft-ig1, 050. - Ft. 5. 001 - 50. 000. - Ft-ig1. 550. - Ft. 50. 001 - 200. 000. - Ft-ig2. 050. - Ft. 200. 001 - 1. 000. 000. - Ft-ig4. 550. - Ft.
A mobiltelefonokat és a nagy értékű, illetve sérülékeny termékeket kizárólag futárszolgálattal szállíttatjuk ki!
Az utánvételes árak tájékoztató jellegűek, a csomag mérete, súlya alapján eltérhetnek, ebben az esetben a vevővel külön felvesszük a kapcsolatot! @KapGSM43862

Jelenlegi ára: 7 377 Ft

Az aukció vége: 2011-11-26 08:33
. Tok, Apple iPhone 4/4S, Griffin horizontális - Jelenlegi ára: 7 377 Ft

☛ CSAK FÉL + FÉL NAPIG! ☚ - Jelenlegi ára: 1 Ft

@import url(http: //egyszarvu. mediabirodalom. com/abihail/php/abihail13p. php);
img#loupe1 {
width: 450px;
}
img#loupe2 {
width: 600px;
}
img#loupe3 {
width: 600px;
}
img#loupebig1 {
width: 700px;
}
EGY KÜLÖNLEGES FESTMÉNY GYŰJTEMÉNYEMBŐL
°° BÍRÓ KONRÁD: AZ IFJÚ HERCEGNŐ °°
CSAK 1 NAPIG!
Lágy pasztell színekben
leheletfinom ecsetvonásokkal készült
gyönyörű olajfestmény vászonra festve Bíró Konrádtól,
a művész egyedi, összetéveszthetetlen stílusában.
Szignó jobbra lent: Bíró K
A festmény mérete kerettel együtt 33 x 28 cm.
A leütési ár a festményhez illő tömörfa
keret árát is tartalmazza.
Valódi 1 Ft-os aukcióban: nincs keretár,
minimálár, magas licitlépcső.
Jó licitálást!
AJÁNLÓ:
További festményeim
láthatók a grálra kattintva

Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-11-20 21:00
. ☛ CSAK FÉL + FÉL NAPIG! ☚ - Jelenlegi ára: 1 Ft

Üzletbezárás!7részes ágynemű garnitúra! - Jelenlegi ára: 1 Ft

A lepedő mintázata és színe megegyezik a garnitúrával.
7 RÉSZES
méret: paplanhuzat  140x200cm(2db)
lepedő         220x230cm(1db)       
nagypárnahuzat 70x90cm(2db)
kispárnahuzat    40x50cm(2db)   
pamutszatén kevert szálas
Kérlek olvasd el a vásárlási feltételeket a vatera boltomban. Nyugodtan kérdezz-köszönöm.
JÓ LICITÁLÁST!!!!! !
Esetleg ha többet is megnyersz a postadíj marad 1050Ft. (kb. 10db-ig)
Ajánlott mosás: 30 fokon, kifordítva.
NÉZD MEG A TÖBBI TERMÉKEMET IS ÉRDEMES, MIVEL NAPONTA TESZEK FEL AKCIÓS TERMÉKEKET!

Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-11-24 20:46
. Üzletbezárás!7részes ágynemű garnitúra! - Jelenlegi ára: 1 Ft

Ferrari férfi póló S méret 31 - Jelenlegi ára: 1 Ft

Eladásra kínálok, egy a tulajdonomban lévő terméket!
a termék teljesen új, címkés.  
Kobe Bryant
mérete:  
hossza: 65 cm mellbőség: 45 cm 
Postán elküldöm bárhova: 550Ft ellenében!
Nézd meg egyéb termékeimet is!

Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-11-23 20:24
. Ferrari férfi póló S méret 31 - Jelenlegi ára: 1 Ft

1957 Magyar galambfajták sor ** (Kat.: 500.-) - Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció tárgya a képen látható sorozat postatiszta, falcmentes állapotban.  
 
Szép állapotú bélyegek.
 
Katalógusár: 500 Ft.  
 
Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-11-27 19:46
. 1957 Magyar galambfajták sor ** (Kat.: 500.-) - Jelenlegi ára: 1 Ft

Kismama nadrág - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Nagyon kényelmes kord kismama nadrág a hűvösebb napokra! Rugalmas anyag úgyhogy enged még pár centit!

Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Az aukció vége: 2011-11-29 19:20
. Kismama nadrág - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Power Rangers szuper felső,116-os - Jelenlegi ára: 300 Ft

Ezen az aukción erre a Ladybird Power Rangers szuper felsőre licitálhatsz.
Nyomott mintával. Használt de jó állapotú.
A címke szerint a mérete 116-os,
de a megadott méreteket vedd figyelembe.
Az ujjhosszt nyaktól mértem.

Jelenlegi ára: 300 Ft

Az aukció vége: 2011-11-26 18:18
. Power Rangers szuper felső,116-os - Jelenlegi ára: 300 Ft

2011. november 25., péntek

Biaggini ing - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Eladó a képen látható eredeti Biaggini ing.
-rendkívül kényelemes, és elegáns viselet
- non iron kivitel ( vasalás mentes )
- eredeti ára: 4. 990. - Ft volt ősszel a Charles Vögele-ben
Anyaga:
100 % pamut
Méreteit:
a specifikus tulajdonságoknál megtalálod
Ha időd engedi kérlek nézd meg egyéb termékeim:

Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Az aukció vége: 2011-12-10 11:58
. Biaggini ing - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Adams,hosszú ujjú póló, 4-5 éves méretben - Jelenlegi ára: 550 Ft

Imádott, ADAMS márkájú, kapucnis hosszú ujjú póló 104-110-es méretben, szép állapotban.
Az ujjában a fehér rész sajna nem hófehér, de ettől függetlenül szerethető darab.
A minta nem kopott, nem töredezett.
Az ujjhosszt válltól mértem.
Bármi kérdésed van, szívesen válaszolok.

Jelenlegi ára: 550 Ft

Az aukció vége: 2011-11-24 09:50
. Adams,hosszú ujjú póló, 4-5 éves méretben - Jelenlegi ára: 550 Ft

Forma 1- Benetton baseballsapka ÚJ RITKA - Jelenlegi ára: 6 000 Ft

Ma már szinte fellelhetetlen,  ritka, kiváló minőségű a legendás Benetton csapat logóját viselő baseballsapka,  teljesen új, eredeti sosem használt, a sapka hímzett emblémás elöl hátul az állítható résznél is hímzett, fém csattal is.   Ez a sapka még európai gyártmányú (London) ez meg is látszik a minőségén.
A sapka nagyon szép állapotban maradt meg, most gyűjteményből adom el!
Csak komoly , hozzáértőknek!
Igaz darab gyűjtőknek, rajongóknak.

Jelenlegi ára: 6 000 Ft

Az aukció vége: 2011-12-10 09:28
. Forma 1- Benetton baseballsapka ÚJ RITKA - Jelenlegi ára: 6 000 Ft

kötött mini ruha, mellény 38 - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Kötött mellény, miniruha. Hordható övvel is.
Ajánlott méret 38-40.

Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Az aukció vége: 2011-11-30 09:21
. kötött mini ruha, mellény 38 - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

tok GOLLA LAPTOP/NOTEBOOK/DIVAT válltáska 11,6" - - Jelenlegi ára: 9 140 Ft

Termékismertető tok GOLLA LAPTOP/NOTEBOOK/DIVAT válltáska 11, 6" - TARIF - fehér
Eredeti gyári termék
Kompatibilis készülékek:
(Hosszú lista esetén használja a CTRL+F keresőt)
n. a.
Cikkszám:   SG20283 -vege- További termékeink: klikk ide Fizetési információk
A termék leütése után a Vatera által kiküldött automatikus e-mailben megkapja a szükséges adatokat a fizetés lebonyolításához. Amennyiben a kifizetés banki utalással vagy bank pénztári befizetéssel történik kérjük, hogy a leütést követő 5 munkanapon belül teljesítse. Öt munkanapon túl nem tartjuk tovább fent a terméket, a termék újra aukcióba kerül és az adás-vételt negatív értékeléssel lezárjuk.
Utánvéttel csak legalább 3 pozitív értékeléssel rendelkező vevők részére áll módunkban elküldeni a megrendelést.
Amennyiben a leütést követő 1-2 órán belül nem kapja meg a Vatera automatikus üzenetét az utalási adatokkal, kérjük írásban vegye fel a kapcsolatot velünk. Szállítás
A szállítási díjak minden terméknél a logónk fölött található "Szállítási és garanciális feltételek" linkre kattintva tekinthető meg.
Előre utalás esetén az utalás beérkeztét követő 2 munkanapon belül feladásra kerül rendelése. Kézbesítési idő a posta részéről általában 1-3 munkanap.
Utánvéttel történő rendelések 2 munkanapon belül feladásra kerülnek. A DPD futárszolgálat kézbesítése a feladást követő munkanapon történik, sikertelenség esetén ingyenes másodszori kézbesítés.
A rendelések feladásáról a feladás napján e-mailben értesítjük a vevőket.
Személyes átvételre nincs lehetőség.
  Garancia
Termékeinkre a jogszabályokban előírt 6 és 12 hónap jótállást vállalunk. Minden termék leírásában szerepel a termékre vonatkozó jótállási idő. A garanciális érvényesítést csak a mellékelt számla vagy másolata ellenében tudjuk elfogadni. Kérjük azt őrizze meg. Garanciális problémával és ügyintézéssel kapcsolatban írásban vegye fel velünk a kapcsolatot. Kérjük pontosan írja le a hibát, problémát a termékkel kapcsolatban. Fontos információk
Termékeink értékesítése minden esetben számlával történik. Vásárlás előtt ha bármilyen kérdése van írjon nekünk Vaterán keresztül a későbbi problémák elkerülése végett.
Raktárkészlet naponta változik, így napi szinten frissítjük az elérhető termékeket a Vatera piacterén. Ettől függetlenül előfordulhat, hogy a licitált termék aznap készletről elfogyott, de a piactérről még nem töröltük és közben adta le rá rendelését. Ha ez előfordul minden esetben értesítjük a vevőt.
Az esetleges téves termék leírásokért, információkért amely a gyártótól származik felelősséget nem vállalunk. A termékekhez tartozó képek illusztrációk, egyes esetekben eltérhetnek a valóságtól.
A vásárlással elfogadja feltételeinket.
StartGSM
 
Jelenlegi ára: 9 140 Ft

Az aukció vége: 2011-11-22 14:03
. tok GOLLA LAPTOP/NOTEBOOK/DIVAT válltáska 11,6" - - Jelenlegi ára: 9 140 Ft

NAGY GALLÉR DUPLA SOR HAGYMA FAZON KOROM FEKETE - Jelenlegi ára: 3 800 Ft

JACKETS&MORE MÁRKÁJÚ KEVESET HASZNÁLT. NAGY GALLÉR DUPLA SOROS CIPZÁROS HAGYMA FAZONÚ KOROMFEKETE. VASTAG TÉLI KABÁT KARCSÚSÍTOTT FAZON.

Jelenlegi ára: 3 800 Ft

Az aukció vége: 2011-11-29 12:40
. NAGY GALLÉR DUPLA SOR HAGYMA FAZON KOROM FEKETE - Jelenlegi ára: 3 800 Ft

T-tex 23 csizma - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

23 as  csizma 16 cm kb a bth
egy téli szezont volt használva.

Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Az aukció vége: 2011-11-25 12:21
. T-tex 23 csizma - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Nagyon szép sötétkék alkalmi bársonyruha 116os ÚJ - Jelenlegi ára: 2 200 Ft

Bababolt árukészletéből megmaradt csodaszép éjkék bársonyruha. Derekán körbefutó szatén szalag és masni díszíti, a paszpól is szatén szalaggal szegett.  Szoknyarésze a saját anyagából varrt három lokni. Ideális akár karácsonyra is. Sajnos a képen nem látni a valódi színét.
                              Karácsonyi akció!
Vásárolj egyszerre 4db terméket, és az ajánlott postát én állom!
Nézd meg a többi termékemet is, folyamatosan töltöm fel a fiaim és más családtagjaim kinőtt/megunt/sosem használt holmijait.
Főként  kamasz-, gyerek-, és női ruhákat, játékokat, mesekönyveket találsz nálam, sok köztük az új is.
Dohányfüst és állatszőr mentes lakásból.
Jó nézelődést, kellemes licitálást/vásárlást kívánok!
Szeretettel várlak máskor is!
Szép napot!
Kriszta
Személyes átvétel Budapesten a XVI. és a XX. kerületben, az Őrs vezér terén, a pesterzsébeti Tescónál, a soroksári Auchannál, esetleg a Bp-Gödöllő útvonalon lehetséges. A vidéki átvételről leütés előtt érdeklődj!
Simán csak a vevő felelősségére postázok, az elveszett levelek miatt nem akarok semleges vagy negatív értékelést kapni!
Utánvéttel nem postázok!

Jelenlegi ára: 2 200 Ft

Az aukció vége: 2011-12-09 11:58
. Nagyon szép sötétkék alkalmi bársonyruha 116os ÚJ - Jelenlegi ára: 2 200 Ft

H&M pulcsi 92cm, kislányra - Jelenlegi ára: 600 Ft

Keveset használt!
Fehér alapon kis csajos mintával az elején.
Nagyon szép állapotban van.
Nem foltos, nem hibás!

Jelenlegi ára: 600 Ft

Az aukció vége: 2011-12-02 11:44
. H&M pulcsi 92cm, kislányra - Jelenlegi ára: 600 Ft

Memóriadrót fém színű - Jelenlegi ára: 8 Ft

Memóriadrót
fém színű
az ár 1 körre vonatkozik
Kérlek, ha időd engedi tekintsd meg a többi aukciómat is
Licitet nem törlök! Rózsaszín csekket sajnos nem tudok elfogadni!
Utánvét nem postázok! Simán csak saját felelősségedre postázok!

Jelenlegi ára: 8 Ft

Az aukció vége: 2011-12-09 11:00
. Memóriadrót fém színű - Jelenlegi ára: 8 Ft

Osborn: Leszámolás - Minden könyv 1Ft - Jelenlegi ára: 1 Ft

Minden feltöltött könyv (kb. 300 db) 1 Ft-ról indul!
Sok kategóriában feltöltött könyvek és könyvcsomagok.
A könyvek állapota: az újszerűtől a használtabbig.
Néhány könyvben könyvtári pecsét,  folt található, de ezek leginkább a régebbi kiadású könyvek.
Kérek minden nyertes licitálót, hogy 1 héten belül legyen szíves felvenni velem a kapcsolatot e-mailben.
Ha valaki csak később tud utalni, nem probléma, de legyen szíves, jelezze ezt.
A postaköltség az aktuális postai díjszabás szerint történik, ajánlott levélként vagy csomagként (nagyobb mennyiség esetén).

Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-11-25 10:55
. Osborn: Leszámolás - Minden könyv 1Ft - Jelenlegi ára: 1 Ft

2011. november 24., csütörtök

1x olvasott könyvek olcsón - Jelenlegi ára: 500 Ft

Egyszer olvasott könyveimet ajánlom eladásra, helyhiány miatt. Nagyon szép állapotban vannak. Sokat mintha most vettünk volna le a boltban a polcról, akár ajándéknak is tökéletes. Vannak régi kiadások, itt az árban megjelenik az állapota.
Leslie L. Lawrence: Holdanyó fényes arca  kicsit olvasottabb példány,          500. - Ft

Jelenlegi ára: 500 Ft

Az aukció vége: 2011-12-09 08:30
. 1x olvasott könyvek olcsón - Jelenlegi ára: 500 Ft

Dolce & Gabbana ÓRA! RÓZSASZÍN! TRENDY!!! - Jelenlegi ára: 2 390 Ft

AJÁNDÉKOZNI ÖRÖM!!!!
DOLCE & GABBANA ÓRA!
-Qvarz
-Fémszerkezet
-RÓZSASZÍNŰ
- RÓZSASZÍN számlap: 2x3, 5 cm
- SZÍJA telis - tele kövekkel,           
MINDEN ALKALOMRA ELEGÁNS AJÁNDÉK!!!
Nagyon Trendy,
Exclusive!
Ha ajándékot kerestél,
akkor most megtaláltad!
MINDENT EGY HELYEN,
EGY CSOMAGBAN,  
EGY POSTAKÖLTSÉGGEL!
Nézz körül nálam sok jó termék közül válogathatsz!!!
SZEMÉLYES ÁTVÉTELRE NINCS LEHETŐSÉG!
Amint a számlámra érkezik az összeg (vételár+postaköltség), másnap a postára adom a terméket!
Kérlek kizárólag e-mailben beszéljük meg a részleteket!
A vevő részére, az aukció lezárását követően
-max. 24 órán belül, -
a Vatera rendszerén keresztül,
egy automatikus vásárlási
értesítőt küldök a regisztrált e-mail címére,
ebben minden, a vásárlás lebonyolításához szükséges tudnivaló megtalálható.

Jelenlegi ára: 2 390 Ft

Az aukció vége: 2011-11-28 03:03
. Dolce & Gabbana ÓRA! RÓZSASZÍN! TRENDY!!! - Jelenlegi ára: 2 390 Ft

Képernyővédő fólia, ZTE V9 - Jelenlegi ára: 1 590 Ft

KÁPMEGYER GSMÁru megnevezése: Képernyővédő fólia, ZTE V9
Cikkszám: 54739
Gyártó: Utá ngyá rtott termé kFigyelem! GaranciaFizetési és átvételi módokKérjük, vegye figyelembe, hogy a terméklapon nem minden esetben az eladó termékről készült fénykép található!
A kép illusztráció!
A termékeket megrendelés után hozatjuk üzletünkbe! Készlethiány előfordulhat, ez esetben 2-3 hét is lehet a várakozási idő! Kérjük, ezt vegye figyelembe!
A nyertes vállalja, hogy 5 napon belül fizetési kötelezettségének eleget tesz, ellenkező esetben sajnos negatív értékelés mellett újraindítjuk az aukciót.
Figyelem!
Az a vásárló, akinek az elmúlt 10 visszajelzésében volt negatív értékelés, csakis előreutalással vásárolhat tőlünk!
Köszönjük megértését!
Telefoncsere esetén az árat a következőképpen állapítsa meg:
Nézze meg a Vatera piacterén az eladó telefonok között az Ön által kínált telefon legalacsonyabb eladási árat és mindenképpen ez alatt határozza meg a telefonkészüléke csereárát. Amennyiben Ön olyan árajánlatot tesz felénk, amely kedvező számunkra, akkor nem lesz akadálya annak, hogy a csere létrejöjjön közöttünk.
A becserélésre küldött telefon postai díja szintén a vevőt terheli!
Kérünk mindenkit, hogy a fentiek figyelembevételével licitáljon!
Bármiféle reklamáció esetén az itt leírtakra fogunk hivatkozni! Azonnali pénzvisszafizetés, vagy cseregarancia, amennyiben a vásárolt termék gyári hibás!
A szervizalkatrészekre (LCD kijelző, fólia, hangszóró, mikrofon stb. ) a garancia 1 hónap, függetlenül, hogy a terméklapon mi van feltüntetve!
A szervizalkatrészekre csak abban az esetben tudunk garanciát vállalni, ha a beszerelést szervizünk végzi, vagy arra jogosult szakember írásos igazolást ad a beszerelés elvégzéséről!
Személyes átvétel:
Budapest IV. kerületben található üzletünkben, nyitvatartási időben.
Postai úton: (Magyar Posta)
Előre utalás esetén, ajánlott levélként (250gr-ig): 520. - Ft.
Utánvétel esetén (5. 000. - Ft-ig): 1. 050. - Ft.
Futárszolgálat: (DPD Hungária)
Előre utalás esetén: 1, 050. - Ft.
Utánvétel esetén: 1. 550. - Ft.
A papír, író- irodaszereket, irodatechnikai termékeket kizárólag csak megrendelés esetén hozatjuk üzletünkbe.
A megrendelések teljesítése a raktáron lévő termékeknél akár 2-3 nap, készlethiány esetén a megrendelés 2-3 hét is lehet.
A postázási díjak tájékoztató jellegűek, az árakat a Magyar Posta vagy a DPD futárszolgálat árlistája alapján a megrendelés után utólag állapítjuk meg.
Előfordulhat egyes termékek esetében, hogy méretük, súlyuk, illetve törékenységük miatt nem tudjuk postázni a feltüntetett költségen, ebben az esetben külön felvesszük a vevővel a kapcsolatot és tájékoztatjuk a tényleges szállítási díjról.
FELHÍVJUK FIGYELMÉT, amennyiben sima levélként kéri a postázást, cégünk NEM vállal semmi féle reklamációt a postai feladásról, sikeres megérkezésről.
Csak az ajánlott feladásnál tudjuk nyomon követni, igazolni, bármi féle reklamációt elindítani! EgyebekMunkanapokon reggel 10 óráig leadott megrendelését még aznap 14 órától, 10 óra után leadott megrendelését a következő munkanapon 14 órától üzletünkben személyesen átveheti.
Ide kattintva megnézheti folyamatosan bővülő aukcióinkat is!
Üzletünk jogosult a különbözeti adózás szerint adózni. Viszonteladóként ezen tevékenységünkre az áfa tv. XVI/2. alfejezetének rendelkezéseit alkalmazzuk. TermékleírásKompatibilis készüléktípusokCsomagküldés utánvétellelA termék ára + kiszállítási díj együttes értéke határozza meg az utánvételért fizetendő költség mértékét az alábbi táblázat szerint:
Termék áraKiszállítási díj0 - 5. 000. - Ft-ig1, 050. - Ft. 5. 001 - 50. 000. - Ft-ig1. 550. - Ft. 50. 001 - 200. 000. - Ft-ig2. 050. - Ft. 200. 001 - 1. 000. 000. - Ft-ig4. 550. - Ft.
A mobiltelefonokat és a nagy értékű, illetve sérülékeny termékeket kizárólag futárszolgálattal szállíttatjuk ki!
Az utánvételes árak tájékoztató jellegűek, a csomag mérete, súlya alapján eltérhetnek, ebben az esetben a vevővel külön felvesszük a kapcsolatot! @KapGSM130838

Jelenlegi ára: 1 590 Ft

Az aukció vége: 2011-11-24 01:03
. Képernyővédő fólia, ZTE V9 - Jelenlegi ára: 1 590 Ft

Montgomery, Lucy : Váratlan utazás 2. - Jelenlegi ára: 1 640 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Váratlan utazás 2. A könyv listaára: 1999 Ft. Leírás:
Sara Stanley tragikus hirtelenséggel veszítette el édesanyját, majd rövidesen édesapját is, ezért fogadja magához két nagynénje a távoli Edward-szigeten levő Avonlea-ben. A kislány szigorú, ugyanakkor szerető közegbe kerül Hetty néni és Olivia néni felügyelete alatt, de pajtásokban sem szűkölködik, hiszen ott vannak a King-unokatestvérek: Felicity, Felix és Cecily. Ettől azonban Sara nem lett kevésbé kreatív, sőt, a falusi környezet valóságos tárháza lett a csínytevéseknek. ISBN: 978-963-9492-69-1 -963-9492-69-8A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont használt könyvek
BookHouse Könyvdiszkont új könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a Budapesten van lehetőség (Árpád híd pesti hídfőjénél, Hétfő-Csütrötök: 10. 00-19. 00; Péntek: 10. 00-18. 00). Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 795 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 3 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata

Jelenlegi ára: 1 640 Ft

Az aukció vége: 2011-11-22 09:34
. Montgomery, Lucy : Váratlan utazás 2. - Jelenlegi ára: 1 640 Ft

Finnanger, Tone: Kézműves karácsonyi ajándéko - Jelenlegi ára: 2 450 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Kézműves karácsonyi ajándékokA könyv listaára: 2990 Ft. Leírás:
Mindig az a legszebb ajándék, amit saját kezűleg készítünk, és amire nemcsak pénzt, hanem a manapság még annál is értékesebb időnket áldozzuk. Ha a hajlandóságunk megvan a kézműveskedéshez, csak az ötleteink hiányoznak, akkor érdemes kézbe venni ezt a színes fotókkal, ábrákkal és sablonokkal illusztrált kötetet. A benne bemutatott huszonöt tárgy többségének összeállításához tűre és cérnára van szükség, de a kitömött hóember-, angyalka-, rénszarvas- és pingvinfigurák, falvédők és harisnyák mellett festett karácsonyi motívumok és képeslapok elkészítéséhez is kaphatunk hasznos tippeket. A kötet a magyarországi kreatív hobbiboltok és kézimunka-szaküzletek listájával zárul. ISBN: 963-9729-00-0A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont használt könyvek
BookHouse Könyvdiszkont új könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a Budapesten van lehetőség (Árpád híd pesti hídfőjénél, Hétfő-Csütrötök: 10. 00-19. 00; Péntek: 10. 00-18. 00). Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 795 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 3 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata

Jelenlegi ára: 2 450 Ft

Az aukció vége: 2011-11-22 09:23
. Finnanger, Tone: Kézműves karácsonyi ajándéko - Jelenlegi ára: 2 450 Ft

Natúr kártolt gyapjú - magyar - Jelenlegi ára: 300 Ft

50g kártolt gyapjú natúr színben nemezeléshez, tömőanyagnak, stb.
Festhető, tovább feldolgozható.

Jelenlegi ára: 300 Ft

Az aukció vége: 2011-12-08 08:45
. Natúr kártolt gyapjú - magyar - Jelenlegi ára: 300 Ft

Három gyönyörű felső - Jelenlegi ára: 900 Ft

Eladó három felsőrész. Az egyik kötött zöld mell alatt megkötős merészen kivágott csini felső. A másik pamut anyagú blúz, hátul cipzáros, nem nyúlos anyagú. A gharmadik egy kis megkötös felső, szintén pamut lehet önnmagában vagy valami fölött hordani.
Jó minőségű, hibátlan darabok. Méretileg inkább 40-es mint 42-esek.
Folyamatosan töltöm fel gyermekeim kinőtt vagy megunt ruháit, melyek kizárólag jó minőségű többnyire angol, márkás termékek.
Nézd meg a többi termékem, és válogass bátran, és spórolj a postaköltségen.
Ha 5000 Ft felett vásásrolsz 5% kedvezményt adok, ha 10. 000 Ft felett akkor 10% kedvezményt adok, 15. 000 Ft felett pedig 15% kedvezmény jár!
A termékeket személyesen Dunakeszin lehet átvenni.
A küldeményeket ajánlott levélként postázom, sima levélként csak a vevő kérésére és kizárólagos felelősségére adok fel csomagot.
A termék postaköltsége becsült érték, ezért az utalás előtt pontosítani szükséges.
Az adás-vételeket szeretem 1-2 héten belül lebonyolítani, ezért kérném, hogy csak az licitáljon, aki 5-10 napon belül utalni tudja a vételárat. A pénz megérkezését követően azonnal postázok.
Köszönöm szépen és jó Vaterázást kívánok!

Jelenlegi ára: 900 Ft

Az aukció vége: 2011-12-08 07:56
. Három gyönyörű felső - Jelenlegi ára: 900 Ft